„Labdaházi eskü” változatai közötti eltérés

a
nincs szerkesztési összefoglaló
a (r2.7.3) (Bot: következő hozzáadása: cs:Přísaha v míčovně)
a
[[Fájl:Le Serment du Jeu de paume.jpg|300px|jobbra|A labdaházi eskü]]A '''labdaházi eskü''' a [[francia forradalom]] kezdetének egyik jelentős epizódja, melynek során a [[Nemzetgyűlés]]séNemzetgyűléssé átalakult [[Rendi Gyűlés]] képviselői [[1789]]. [[június 20.|június 20]]-án esküt tettek arra, hogy „''soha el nem válnak egymástól, és mindenütt összegyűlnek, ahol a körülmények azt megkívánják, mindaddig, amíg a királyság alkotmányát meg nem alkotják és szilárd alapokra nem fektetik''.”<ref>F. Furet, 1999. p. 76.</ref>
 
== Előzmények ==
1789. [[május 5.|május 5]]-én megnyílt a Rendi Gyűlés. A harmadik rend képviselői - jóllehet: létszámuk az első két rend képviselőinek összlétszámával megegyező volt - súlyuknak megfelelően a képviselők együttes ülésezését szorgalmazták. Nem voltak hajlandók a két másik rendtől elkülönülten igazolni megbízóleveleiket, sőt [[május 6.|május 6]]-án magukat „a kommunák küldötteinek” nevezték. Egy hónapon keresztül „passzív ellenállást” tanúsítottak.
 
[[Június 10.|Június 10]]-én [[Emmanuel-Joseph Sieyès]] javaslatára a harmadik rend felszólította a másik két rendet, hogy csatlakozzon hozzá, és közösen ellenőrizzék a „nemzet összes képviselőjének” megbízóleveleit. [[Június 13.|13]]-án Alsó-[[Poitou]] három plébános képviselője nyitotta meg a csatlakozók sorát. Így az egyháziakkal megerősödve a gyűlés [[június 17.|június 17]]-én SieyesSieyès javaslatára Nemzetgyűlésnek nyilvánította magát. Ezzel az elnevezéssel egyben elvetette az egész rendi társadalmat és új, a királytól független hatalmat hozott létre. Másnap, [[június 18.|június 18]]-án kinyilvánította, hogy az adók megszavazása az ő joga és „az állam hitelezőit a francia nemzet loyalitása és becsülete védelme alá” helyezte. A következő napon, [[június 19.|június 19]]-én a papság - kis szavazattöbbséggel - a csatlakozás mellett döntött.
 
A Nemzetgyűlés megalakulása egyben megszilárdította a király táborát is. A hozzá hű püspökök és nemesek az - éppen a legidősebb fia június 4-i halálát gyászoló - uralkodót, [[XVI. Lajos francia király|XVI. Lajost]]t ellenállásra biztatták. [[Jacques Necker|Necker]], a király minisztere szintén úgy látta, hogy a királynak magához kell ragadnia a kezdeményezést. Felvetette egy királyi ülés gondolatát, ahol az uralkodó kinyilvánítja, hogy mit fogad el és mit nem a követelések közül. Addig is azonban az ülés előkészítése okán és ürügyével (mindkettő fontos!) az ülésezésre szolgáló [[Menus Plaisirs]] palota nagytermét bezárták.
 
== Az eskü ==
Mivel a képviselőket késve értesítették, azok június 20-án meglepődve tapasztalták, hogy az ülésterem zárva van. Bizonyos tanácstalanságot követően [[Bailly]], a Nemzetgyűlés korelnöke (június 12-e és július 3-a között elnöke) elrendelte, hogy a Saint-FrancoisFrançois és Vieux-Versailles utca sarkán álló labdaházban (tulajdonképpen egy fedett [[tenisz]]pálya, ahol a tenisz egyik korai formáját, a ''jeu de paume''-t űzték) gyűljenek össze. A gyűlés a következőket rendelte el:
 
„''Mivel a Nemzetgyűlést a királyság alkotmányának meghatározására, a közrend megújításáraés a monarchia igaz elveinek fenntartására hívták össze, semmi sem gátolhatja meg, hogy tanácskozásait ott folytassa, ahová a szükség kényszeríti őt, hiszen a Nemzetgyűlés ott van, ahol tagjai összegyűltek, bárhol legyen is az. A Nemzetgyűlés elrendeli, hogy tagjai azonnal és ünnepélyesen esküdjenek meg arra, hogy sohasem oszlanak szét, és bárhol összegyűlnek, ahol a körülmények megkövetelik, amíg létre nem hozták és szilárd alapokra nem fektették a királyság alkotmányát, és amint letették ezt az esküt, valamennyi tagja egyéni aláírásával erősítse meg megingathatatlan elhatározását''.”<ref>Hahner Péter, 1999. p. 54.</ref>