„Pákh Albert” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
9. sor:
Foglalkozott más népek irodalmával is, és [[Gyulai Pál (irodalomtörténész)|Gyulai Pál]] véleménye szerint a magyar közélet és irodalom benyomásai közé némi európai szellemet vegyített.
 
[[1844]] augusztusának végén Pestre ment [[jogász|jurátus]]nak, augusztus végétől [[1846]]. február közepéig Karlowsky ügyvédi irodájában dolgozott, és bár 1846-ban letette az ügyvédi vizsgát, kizárólag az irodalomnak szentelte életét.
 
Amikor Csengery Antal [[1845]] júliusában átvette a [[Pesti Hírlap]] szerkesztését, őt vette maga mellé tárcaírónak. E lapba a fővárosi újdonságokat írta jegy alatt. Élénk humoros szelleme csakhamar meghódította a közönséget. 1846 közepén tagja volt az ifjú írói nemzedék ''Tízek Társaságának'', amely együttesen akart egy közlönyt megindítani és abba kizárólagosan dolgozni; a társaság azonban még azon év végén fölbomlott. 1846 őszétől [[1847]] júliusáig Petőfivel együtt lakott és közösen [[olasz nyelv|olasz]] leckéket vettek.
15. sor:
1847-től haláláig egy rosszul gyógyított betegség sújtotta. A [[Bécs]] melletti Laab-féle vízgyógyintézetbe ment 1847 júliusában és ott töltötte [[1848]]–[[1849|49-et]] is. Egészsége nem állt helyre, [[1850]] augusztusában visszatért és kedvét vesztette az írói pálya iránt.
 
Szerkesztő lett, hogy mégis szolgáljon nemzetének. Azon évben az ''Újabbkori Ismerettár''nak szerkesztését vállalta el, a cikkek nagy részét is ő írta 1855-ig. Ugyanebben az időben a pesti nemzeti kaszinó könyvtárosa is volt. [[1853]] januárjától júniusáig szerkesztette [[Gyulai Pál (irodalomtörténész)|Gyulai Pállal]] együtt a Szépirodalmi Lapokat. Olyan lapot tervezett, amelynek közvetítenie kellett az író és a nemzet között és elősegítenie egy erős magyar művelt olvasóközönség kialakulását. [[1854]]-ben megalapította a ''Vasárnapi Újság''ot, amelyet 12 évig szerkesztett. Ő maga keveset dolgozott bele, de igen sok cikket ő öntött formába és szelleme, tapintata, tárgyilagossága s józan mértéke a lap minden során meglátszott. (A lap előfizetőinek száma 5–7 000 fő volt). Nem kevésbé fontos orgánuma volt a Vasárnapi Újság melléklete, a ''Politikai Újdonságok'', amely egy évvel később, [[1855]]-ben indult meg és a politikai ismeretek népszerűsítését tűzte ki feladatául. Ezzel a kezdeményezésével a reakció korában országos elismerésre tett szert. A [[nagy-kállónagykálló]]i kaszinó arany tollal tisztelte meg; több egylet és kaszinó dísztagjának választotta. [[1863]]-ban, amikor a Vasárnapi Újság 10 éves jubileumát ünnepelte, [[Tompa Mihály]] költeményben dicsőítette.
 
[[Kép:Pákh Albert sírja.jpg|bélyegkép|jobbra|250px|Pákh Albert sírja [[Budapest]]en. [[Kerepesi temető]]: J. 239. [[Friedrich von Schmidt|Schmindt Frigyes]] és [[Schulz Ferenc]] építészek alkotása.]]