„Theodor Mommsen” változatai közötti eltérés

(+kat)
1847-ben Mommsen visszatért Németországba, ahol ismét tanárként kellett dolgoznia. Az 1848 márciusi forradalom alatt [[Rendsburg]]ban újságíróként energikusan védelmezte liberális meggyőződését. Ennek az évnek az őszén a jogtudomány rendkívüli egyetemi tanárának hívták meg a [[lipcse]]i egyetemre, így végre elkezdhette tudományos életpályáját. Terjedelmes publikációs tevékenységet folytatott, de politikailag is aktív maradt [[Moriz Haupt]] és [[Otto Jahn]] kollégáival együtt. Az 1849 májusi drezdai felkelésben való részvételért mindhármukat perbe fogták és 1851-ben elbocsátották őket a felsőoktatásból.
 
Mommsen ugyanebben az évben meghívást kapott a [[zürich]]i egyetem [[római jog]] tanszékére. Ezt az állást 1852-ben foglalta el, azonban szívesen visszaköltözött volna Németországba, ezért 1854-ben elfogadta a [[Wrocław|Breslauba]]ba szóló meghívást. Itt kötött barátságot [[Jacob Bernays]] magántanárral.
 
1858-ban Mommsent kutató professzornak hívták a [[berlin]]i Porosz Tudományos Akadémiára, 1861-ben a [[Humboldt Egyetem|Frigyes Vilmos Egyetemen]]en kapott katedrát, ahol 1885-ig a római ókorról tartott előadásokat. A más egyetemről kapott meghívásokat pozíciójának javítására használta. Mommsen tagja volt a lipcsei Királyi Szász Tudományos Akadémiának, és a Bajor Tudományos Akadémiának is.
 
Mommsen a diákjai körében kevéssé volt népszerű.<ref>[[Marczali Henrik]] emlékirata szerint: „Mommsen előadásaiban nagyon csalódtam. Akármelyik vidéki magyar professzor szebben beszél nála, az anyagot pedig könyveiből már ismertem. Annál jobban vonzott szemináriuma, hol mindegyikünknek dolgoznia kellett és hol a dolgozatok megbeszélése és kritikája a tanárnak alkalmat adott, hogy bámulatos tudományát bemutassa és páratlan szellemét ragyogtassa” ({{cite journal | last = Marczali | first = Henrik | title = Emlékeim. VI. Vándorúton | journal = [[Nyugat (folyóirat)|Nyugat]] | volume = 1929 | issue = 14 | url = http://www.epa.oszk.hu/00000/00022/00471/14601.htm | accessdate = 2008-10-18 }})</ref> Ezzel szemben többször közbelépett tanítványai érdekében, hogy katedrát biztosítson nekik, például [[Otto Seeck]] és [[Ulrich Wilcken]] esetében, mind a kétszer [[Karl Julius Beloch]] kárára, aki összetűzött Mommsennel. Mommsen más fiatal tanítványai arra törekedtek, hogy függetlenedjenek tanáruktól, köztük [[Max Weber]] is, aki kétségtelenül a legjelentősebb volt és akit Mommsen valójában egyedüli méltó utódjának tartott, ő azonban a [[szociológia]] felé fordult, hogy ne kelljen Mommsen árnyékában állnia.