„Cserna Géza” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
kat
Nincs szerkesztési összefoglaló
4. sor:
Udvardi Cserna Vince főügyész öccse volt. A gimnázium alsóbb osztályait szülőhelyén, a felsőbbeket a [[nagykőrös]]i [[kálvinizmus|református]] főiskolában, a jogot [[Debrecen]]ben végezte; azután [[Pest]]en és Székesfehrvárt, hol az ügyvédi kamara hivatalnoka volt, az irodalomnak élt.
 
Első költeményei a Hortobágyban jelentek meg; 1864-ben a ''[[Fővárosi LapokbanLapok]]''ban megjelent Freiligráth ''Virágok boszúja'' cz.című költeményének fordításával keltett figyelmet és azután a szépirodalmi lapokban és évkönyvekben sűrűn jelentek meg költeményei. 1866-ban a székesfejérvári Vörösmarty-szobor leleplezése alkalmából (máj.május 6.) ''Vörösmarty emlékezete'' cz.című ódájával, az ottani nők által kitűzött 30 arany díjat elnyerte. Ezután ritkán bár, de irtírt a ''Fővárosi Lapokba, NefelejtsbeNefelejts''be és a ''Székesfejérvár'' c.című lapba. AAz 701870-es évek elején Pesten tartózkodása alatt dolgozott a ''Nők LapjábaLapjá''ba, Szana Figyelőjébe, holahol kritikái is jelentek meg és Aristides név alatt a Lapszemléi.
==Művei==
*1867 Költemények. Pest.
*1875 Őszi lombok. Székesfehérvár. (Költemények.)
Szerkesztette a Székesfejérvár cz. lapot 1872. decz. 1-től 1873. jún. 22-ig. (Az irodalomban Udvardy Géza nevet használt.)
 
Szerkesztette a Székesfejérvár czc. lapot 1872. decz.december 1-től 1873. jún.június 22-ig. (Az irodalomban Udvardy Géza nevet használt.)
Első költeményei a Hortobágyban jelentek meg; 1864-ben a Fővárosi Lapokban megjelent Freiligráth Virágok boszúja cz. költeményének fordításával keltett figyelmet és azután a szépirodalmi lapokban és évkönyvekben sűrűn jelentek meg költeményei. 1866-ban a székesfejérvári Vörösmarty-szobor leleplezése alkalmából (máj. 6.) Vörösmarty emlékezete cz. ódájával, az ottani nők által kitűzött 30 arany díjat elnyerte. Ezután ritkán bár, de irt a Fővárosi Lapokba, Nefelejtsbe és a Székesfejérvár c. lapba. A 70-es évek elején Pesten tartózkodása alatt dolgozott a Nők Lapjába, Szana Figyelőjébe, hol kritikái is jelentek meg és Aristides név alatt a Lapszemléi.
 
==Művei==
*1867 Költemények. Pest, 1867.
*1875 Őszi lombok. Székesfehérvár, 1875. (Költemények.)
 
==Források==
19 ⟶ 20 sor:
[[Kategória:Magyar újságírók]]
[[Kategória:Székesfehérváriak]]
[[Kategória:1842-ben született személyek]]
[[Kategória:1876-ban elhunyt személyek]]