„David Fincher” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a →Pánikszoba (2002): 1 link korr. |
|||
83. sor:
A ''Pánikszoba'' csak továbbgondolja Fincher thrillereink egyik feszültségfokozó eszközét. A Játsz/ma egyes menekülős és kutakodós, valamint a ''Harcosok klubjának'' végső ön-verekedését is az ipari kamera monitorainak voyeurista szemszögéből figyelhettük. Míg az előbbiben a felsőbb vezető figyelő őre, az utóbbiban az abszurditás fokozására szolgált ez a gesztus, addig a Pánikszobában már konkrét dramaturgiai elem. Az elvált anya [[Jodie Foster]] és lánya – kevélységből, hiszen úgyis mindent a volt férj fizet, hatalmas hodályt vesznek maguknak a felhőkarcolókkal tűzdelt Manhattanben. A város bűnözői azonban egy éjszaka rátörnek a friss lakókra, akik a rejtett és ilyen lakásokhoz extraként dukáló pánikszobába menekülnek. Csakhogy a rablók is az ebben a szobában lapuló széfre vágynak.
Fincher hűvös logikus stílusát a ''Harcosok klubja'' szárnyaló, virtuális kamerájával vegyíti. A dramaturgia letisztult, már-már közhelyes, s a vizuális játszadozások is leginkább csak formai mutatványok. A ''Pánikszoba'' Fincher egyik legüresebb filmje, nincsenek szimbólumok, sem mögöttes tartalom, nem pszichologizál, nincs filozófiai reflexió, csak a feszültség. Pedig [[Jodie Foster]], [[Forest
A rendező vakon követi a háztáji thrillerek szabályait: a csonka család krízisét emeli ki, a gonoszok jellemzése másodlagos marad. A film végére még a hűtlen apa is megérkezik, akit a pszichopata gonosz péppé ver, mégis kollektív munkával végül úrrá lesznek a krízisen. Ennek az alműfajnak az alapja [[Alfred Hitchcock]] ''[[A gyanú árnyékában (film)|A gyanú árnyékában]]'' ([[1943]]) című alkotása, s ha a kettőt összehasonlítjuk, a vizuális játék kivételével nem találunk különösebb újításokat a ''Pánikszobában''. Fincher olyan feminim családi [[Thriller (műfaj)|thriller]]t forgatott, ahol anya és lánya körül forog a kamera, míg az apa és az ellenfelek hűvös sötétségben maradnak. S bár a film formailag mindenképpen rokonítható várostrilógiájával, mégis egyszerűsége miatt idegen tőle. Csalódás, hogy a Fincher kamerája által többször körbepásztázott ház szinte semminek a metaforájává nem válik. A film kétségtelenül közönségsiker lett, csak a kritikai taps maradt el.
| |||