„Bonni dokumentáció” változatai közötti eltérés

== Johann Weidlein ellendokumentációja ==

 

 

Meg sem említették ''Johann Weidlein''<ref>Johann Weidlein Basch Ferenc meggyőződéses híveként 1940 és 1944 között a budapesti Bleyer Jakab Gimnázium igazgatói tisztét töltötte be. Miután Magyarországból elmenekült, Schorndorfban telepedett le, ahol gimnáziumi tanárként dolgozott. A magyarországi németség körében a legjelentősebb XX. századi történetírójuknak számít. Bellér Béla a hungarológia legnagyobb németországi képviselőjének tartotta. Téziseihez ma dogmatikaként ragaszkodnak azok a Magyarországról elűzött németek, akik a Volksbundban csupán „kisebbségi kulturális szervezet”-et látnak.</ref> publikációit és nézeteit sem, pedig ő a volt [[Volksbund]] szócsöveként már [[1953]]-ban könyvet adott ki a németek [[Magyarország]]ról való elűzésének az okairól, hogy cáfolja a magyar emigráció állításait. A bonni bizottság tudta, hogy ''Weidlein'' történelem-felfogása és nemzetiség-politikai nézetei azonosak a magyarországi németek egy jól meghatározható csoportjáéval, az úgynevezett "öntudatos népi német" értelmiségiekével. Tisztában volt a magyarországi német értelmiségiek megosztottságával, tudott a körükben az elűzetésért viselt politikai felelősség kérdésében kirobbant, indulatos vitáról is. Nem maradt rejtve előtte, hogy a magyarországi németek az [[„egy politikai nemzet”]] államelvéhez való viszonyuknak megfelelőan szerveződtek még az új hazában is (például volt Magyarországi Német Népművelési Egylet pro, volt [[Volksbund]] contra). Tudtak arról is, hogy újra ellenséges táborokra tömörültek, mint korábban [[Magyarország]]on. Tehát a weidleini nézetek nevesítés nélküli cáfolásával szándékosan megnehezítették, hogy a volt [[Volksbund]] magyar-német együttélésről alkotott képe nagy nyilvánosságot kapjon. Azt a látszatot keltették, mintha a magyarországi németekre általánosan jellemző lenne ''Ludwig Leber'' körének politikai és történelem-filozófiája. A bonniak azért preferálták Leberéket és azért hallgatták el Weidleinék véleményét, mert az [[„egy politikai nemzet“]] államelve alátámasztotta a [[Konrad Adenauer]]-kormány álláspontját, amelyet az esetleges béketárgyalásakon képviselt volna: Eszerint az elűzöttek nem foszthatók meg a régi hazához való joguktól - állapítja meg Kaltenecker Krisztina történész.