„I. Ardasír szászánida király” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
aNincs szerkesztési összefoglaló
49. sor:
=== Reformjai ===
 
Az egykori [[Pártus Birodalom]] bukásában számos tényező játszott közre, az egyik legfontosabb az erős központi kormányzat hiánya volt. Ardasír a kulcsfontosságú tartományokba saját családja tagjait nevezte ki kormányzónak, és nagyszámú hivatalnokot alkalmazott. Másik nagy újítása volt, hogy hivatalos államvallást vezetett be. Ez merev társadalmi osztálytagozódást eredményezett az [[Aveszta|Avesztában]] lefektetett elveknek megfelelően. Az Aveszta társadalmi osztályai papokból, harcosokból és dolgozókból álltak, ehhez a hármashoz illesztették hozzá a hivatalnokok osztályát, amely a harcosok után, de a földművesek és kézművesek előtt kapott helyet. E két reform bevezetésére feltehetően nemcsak az a cél ösztönözte, hogy leküzdje a késő párthus kor már-már teljes anarchiáját, hanem az is, hogy e reformok az iráni nacionalizmus újjászületésének kiindulópontjává legyenek. Azt hangoztatta, hogy a [[SzeleukidákSzeleukida Birodalom|szeleukidák]] és a [[párthusokpártusok]] dinasztiája idegen volt, míg a Szászánidák hatalomra kerülésével az [[AkhaimenidákÓperzsa Birodalom|akhaimenidaakhaimeniddák]] kor dicsősége tér vissza. Ardasír ily módon megteremtette birodalmának vallási és katonai céljait.
 
Sürgős reformra szorult még a szétzilálódott pénzverés. Ardasír nyolc különféle típusú érmét veretett. A király az érméken szemből vagy profilból látszott.
55. sor:
Ardasír új fejfedőt alakított ki, egy egyszerű, kerek sapkát a fejtetőn, fölötte selyemfátyolba burkolt „hajgömb”-bel. Ez a gömb a „korümbosz” a dinasztia jelképévé lett, akárcsak az a szokás, hogy minden király külön, egyéni koronát viselt. Ezek a koronák idővel olyan mívessé és súlyossá lettek, hogy csak a mennyezetről, láncon lelógatva lehetett őket viselni.
 
A király [[Ardasír-Khurra|Ardasír-Khurrában]] (Ardasír dicsősége, később az elnevezés [[Gúr]]ra rövidült) , a mai [[Firúzábád]]ban építtette fel új városát és fejedelmi épületeit, még azelőtt, hogy Artabanoszt legyőzte volna. Első építménye feltehetően a jól kiépített palotaerőd (Qaleh-e Dukhtar) volt, amely egy hegy tetején állt, és a [[Siráz]]ba vezető utat uralta. A [[Qaleh-e Dukhtar]], azaz a „Hajadon vára” nevű erődpalota háromszintes építmény volt.
 
=== Művészet ===