„Vita:Szarvasfélék” változatai közötti eltérés

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Szarvas, mint állat
→‎Szarvas, mint állat: Révaiból. mint alap
2. sor:
 
== Szarvas, mint állat ==
 
(Cervus L., l. a mellékelt képet), a kérődző párosujjuak alrendjnek Sz.-félék (Cervina) családjába tartozó állatnem. Fajainak teste nyulánk, karcsu. A him homlokán két oldalt ágas szarvakat, illetőleg agancsokat (l. o.) visel. Könnygödreik jól fejlettek. Lábközepük külső oldalán szőrpamat emelkedik. Az idősebbeknek gyakran kinő a szemfoga. A közönséges v. korábbi elnevezés szerint gím-Sz., nemes Sz. (C. Elaphus L.) agancsai sokáguak, három águk előre álló. Nyulánk teste 2,3 m. hosszu, 1,5 m. magas; farka 15 cm. hosszu; melle széles; nyaka meglehetős hosszu, kétoldalt összenyomott, nyulánk; feje előfelé erősen vékonyodó; szemei meglehetős nagyok, élénkek; hegyes fülei oly hosszuak, mint fejének fele; lábai hosszuak, vékonyak; patái kicsinyek, megnyultak; mellékpatái a földet nem érintik. Szine évszakonként változik, ugyszintén a kor és az ivar szerint is. Télen barnás-szürke, nyáron vörhenyesbarna; fakrtáján világos barnás-sárga foltja, u. n. tükre van. A himek nagyobbak a nöstényeknél, nyakukon a párzás idején hosszu, sötét szinü szőket viselnek. A fehér szinüek vagy tarkák ritkák. Európát a 65°-ig, Ázsiát az É. sz. 55°-ig lakja; délre a Kaukázusig ereszkedik le, leggyakoribb Lengyel-, Cseh-, Morva-, Magyarországban, Stíriában, Karintiában és Tirolban, legkivált azonban a Kaukázusban és Dél-Szibériában. Párzásideje szeptember elején kezdődik és még októberben is tart; az erős bikák ekkor felkeresik a teheneket, csordába gyüjtik s aztán ezekért egymással élethalálharcra kelnek. Szeptember kezepétől kezdve az u. n. Sz.-bőgés ideje következik be, mikorra a bikának megnő a nyaksörénye és hasán feket folt jelenik meg. A hang mélysége és ereje után felismerhető a bikának ereje. A tehén 38-40 hétig viselős, május közepén és junius elején elhagyja a csapatot, csendes, biztos helyet keres, itt egy, ritkán két fehérfoltos borjut hoz a világra s ezeket a legközelebbi párzásig szoptatja. Vadászata a különböző vidékeken más-másféleképen történik; leggyakoribb a hajtóvadászat; de gyakori a lesből való s a kopókkal való vadászat is. Közel rokona a kanadai Sz. vagy wapiti (C. canadensis Briss.), mely Észak-Amerikát lakja; másik faja a szambur (C. Aristotelis Cuv.), melyet Aristoteles Sz.-ának is neveznek; ennek hazája Kelet-India. A sörényes Sz. (C. hippelaphus Cuv.) főleg Jávát, Szumátrát és Borneót lakja. Az Axis-Sz. (C. Axis Erxl.) hazája Kelet-India; ugancsak itt él a disznó-Sz. (C. porcinus Schreb.), teste otromba, szine kávébarna, torka és hasa szürke, oldalai palaszürkék, szabálytalanul foltosak. A pampas-Sz. (l. o.). A nagyfülü Sz. (C. macrotis Say) nevét rendkivül nagy füleitől kapta s ezek az agancsok elágazásáig nyulnak fel; agancsai többszörösen ágaznak el, de középáguk nincs; szine barnás-szürke vagy vörhenyes-barna, melle sötétebb, farkhegye fekete. A Misszuri és Kolumbia folyamok térségein él. A virginaiai Sz. (C. virginianus Gmel.) Észak-Amerika erdőségeit lakja. Ide tartozik az őz (l. o.) és a braziliai Sz. (C. rufus Cuv.) is, melynek agancsa egyszerü nyársforma; könnygödrei kicsinyek; homlokán szőrpamatot visel; fülei aránylag nagyok, szélesek; szine barnás-sárga, hasa fehéres-sárga; Gujana, Brazilia, Praguaj és Peru erdős hegységeit és térségeit lakja, egyenként vagy párosával él, csapatokba nem verődik. A kihalt Sz.-ok közül is többet ismernek. Legnevezetesebb a Megaceros Aw. (l. o.), mely legközelebb állott a jávorhoz. Különösen gyakran találják a középeurópai diluviális rakodmányokban. Hibbert szerint a XII. sz.-ban Irországban még élt.
Visszatérés a(z) „Szarvasfélék” laphoz.