Főmenü megnyitása

Módosítások

a
A nápolyi konzervatórium másik jeles tanára [[Girolamo Crescentini]], a híres [[Kasztrált (énekes)|kasztrált]] énekes volt. Éneklést tanított, és mivel ugyanakkora fizetéssel volt alkalmazva mint Zingarelli, a kettejük közötti ellenségeskedés érthető volt. Nem tudni, hogy mindebből Bellini mit érzett, tény, hogy Crescentini Bellini operájának bukását jósolta. A két neves tanár egy dologban egyetértett, mégpedig [[Gioacchino Rossini|Rossini]] zenéjének elítélésében. Az akkor karrierje csúcsán járó zeneszerzőnek felrótták az eltúlzott [[hangszerelés]]t, feldolgozott témáinak egyszerűségét és nem utolsó sorban vulgaritását. Zingarelli, aki az 1800-as évek elején harmincnyolc [[opera seria|opera seriát]] írt, megvetően tekintett Rossini munkájára, és fiatal tanítványát a negyed évszázaddal korábban, [[Giovanni Paisiello|Paisiello]] által fémjelzett zenei stílus szellemében oktatta, amely a [[pátosz]]ra fektette a hangsúlyt, melodikája gyengéd és méltóságteljes volt. Noha a fiatal Bellini mestere Rossini-ellenes tanításainak szellemében érlelődött, mégis a hamarosan felfedezte művészetének újító vonásait és hamarosan példaképének tekintette a zeneszerzőt. Rossini műveivel a San Carlóban ismerkedett meg, ugyanis ''primo maestrinójént'' heti két belépőjegyet kapott az operaházba. Rossini operái mellett megismerte [[Johann Simon Mayr]], [[Gaspare Spontini]], [[Saverio Mercadante]], [[Michele Carafa]], [[Giovanni Pacini]] és [[Gaetano Donizetti]] műveit is. Noha a konzervatóriumban a képzés az operaírásra összpontosult, Bellini számos egyházi művet is írt: négy misét, tucatnyi kórusművet, egy orgonaszonátát, kilenc áriát, egy esküvői kantátát, hat nyitányt és egy oboa concertót. Több munkájának részletei is fennmaradtak, de valószínűleg ennél sokkal többet komponált, csak a kéziratok az idők során elvesztek.<ref>{{cite book|last=Rosseli|first=John|title=The Life of Bellini|pages=26-29|chapter=A young southerner}}</ref>
 
Mindezen zeneszerzői próbálkozások mellett kimagasló sikere volt első operájának, amely tulajdonképpen vizsgaelőadása is volt. Az ''Adelson és Salvini''-t mindössze huszonhárom évesen írta. Az ''[[opera semiseria|opera semiseriát]]'', ahogyan Bellini nevezte művét, [[1825]]. február 12-én mutatták be a konzervatórium színházában. Librettóját [[Andrea Leone Tottola]] írta [[François-Thomas-Marie de Baculard d’Arnaudd'Arnaud]] ''Épreuves du Sentiment'' (Érzelmes mesék) című regénye alapján. A mű nagy népszerűségnek örvendett a diákság köreiben, és egy éven át, minden vasárnap előadták. A mű sikerének köszönhetően figyelt fel az ifjú zeneszerzőre a San Carlo impresszáriója, [[Domenico Barbaja]].<ref name="Rosselip30"/>
 
A ''Bianca és Fernando''<ref group="j">Eredetileg ''Bianca e Fernando'', de mivel a trónörökös [[II. Ferdinánd nápoly–szicíliai király|II. Ferdinánd]] születésnapján adták elő, a címet meg kellett változtatni a főszereplő nevét.</ref> szövegkönyvét [[Domenico Gilardoni]] írta [[Carlo Roti]] ''Bianca e Fernando alla tomba di Carlo IV, duca di Agrigento'' (Bianca és Fernando IV. Károly, Agrigento hercege síremlékénél) című műve alapján. A nagy sikerű bemutató előadásra [[1826]]. május 30-án került sor a San Carlóban. A sikernek köszönhetően Bellini átköltözött a [[San Pietro a Majella Zenekonzervatórium (Nápoly)|San Pietro a Majella konzervatórium]] egyik patinás lakosztályába. Magánéletéről és hétköznapjairól keveset tudni. Megismerkedett befolyásos személyiségekkel, többek között Noja hercegével, aki a városi színházak főintendánsa volt. Ugyancsak kapcsolatba került a francia-nápolyi Cottrau zenekiadó családdal, valamint a barátságot kötött a San Carlo karmesterével, Giuseppe Festával. Mindig is hiányolta a családját, ezért megpróbált bensőségesebb kapcsolatokat kialakítani nápolyi családokkal. A legközelebb az Andreana családhoz került. Kapcsolatának megromlását velük valószínűleg az okozta, hogy megkérte a leányuk kezét, viszont az erre utaló adatok zavarosak. Tény viszont, hogy hosszú ideig udvarolt egy Maddalena Fumaroli nevű nápolyi kisasszonynak, aki végül kikosarazta. A legjobb barátja viszont, akivel egy életen át tartó kapcsolatot ápolt, Francesco Florimo volt. Az egy évvel idősebb iskolatárs egy [[calabria]]i kisvárosból származott. Bellini távozása után Florimo Nápolyban maradt, a kettejük közötti intenzív levelezésből ismert Bellini életének számos momentuma: problémái műveivel, szerelmi ügyei stb.<ref name="Roseli30-35"/>
41 965

szerkesztés