„Közjegyző” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Voxfax (vitalap | szerkesztései)
Voxfax (vitalap | szerkesztései)
stilizálás
67. sor:
A közjegyzői foglalkozás kialakulása, a történelem tanúsága szerint, a több ezer éves írnoki mesterségből, az írástudó, feljegyző foglalkozásból származtatható. Ilyen írnokszobor-ábrázolások már Mezopotámiában készültek.
 
Érdekes, hogy a jogilag képzett (''civil law'' alapján működő) és a “laikus” „laikus” (a ''common law'' alapján működő) közjegyző is ugyanazt a római “őst”„őst” vallja magáénak, a ''notarius''t. De a jogi végzettségű közjegyőközjegyző ma alig hasonlít a római elődjére. Azok ugyanis egyszerű gyorsírók voltak, akik nagyurakat szolgáltak, és kinevezésüket a foglalkozásukhelyi nevétkormányzat bíróságának és hivatalainak a helyijegyzőjétől kormányzatokkapták. bíróságainakA rómaiaknál volt ugyanis egy magántisztviselői foglalkozás is, a ''tabellio''. A tabellionesnek a fórumokon vagy a piactereken volt „irodája” és hivatalainaka polgárok tőle kértek tanácsot és jogi segítséget. Ő készített jogi okiratokat. Később a jegyzőitőlmagánjogászok kapták meg a tabellio (v.ö. magyar tábla-) címet, és ők alkalmazták a notariusokat, mint írnokokat/jegyzőket.
 
A középkorban a nótárius hivatala kibővült, őkő letteklett a bírósági hivatalvezetőkhivatalvezető, és őkő hitelesítettékhitelesítette a bírósági iratokat. A reneszánszra függetlenedtek a bíróságtól és attól független határozatokat saját maguk is hitelesítettekhitelesíthettek.
A rómaiaknál volt ugyanis egy magántisztviselői foglalkozás is, a tabellio. A tabellionesnek a fórumokon vagy a piactereken volt “irodája” és a polgárok tőlük kértek tanácsot és jogi segítséget. Ők készítettek a jogi okiratokat Később a magánjogászok kapták meg a tabellio (v.ö. magyar tábla-) címet, és ők alkalmazták a notariusokat, mint írnokokat/jegyzőket.
 
Az Egyesült Államokban az alkotmány az államokra bízza a közjegyzői rendszert. A legtöbb helyen a közjegyzők az ingatlanok adásvételével és nyilvántartásával voltak és vannak elfoglalva. Az ő feladatuk voltFeladatuk azonosítani a szerződő feleket, tanúsítani az aláírás aktusát, a felektől megtudni, hogy a szerződés valóvanvalóban aaz ő szándékaik szerint készült-e, és. őkŐk vették át az ingatlanra vonatkozó egyéb okmányokat, megterheléstmegterhelésről, jelzálogjelzálogról stb., és végül ők bélyegezték le, hitelesítették az iratokat.
A középkorban a nótárius hivatala kibővült, ők lettek a bírósági hivatalvezetők, és ők hitelesítették a bírósági iratokat. A reneszánszra függetlenedtek a bíróságtól és attól független határozatokat saját maguk is hitelesítettek.
 
Ezeket a feladatokat később az állami nyilvántartással foglalkozó közhivatalok átvették (nálunk például a FölhivatalFöldhivatalok), az ügyvédek pedig a birtokbaadásbirtokba adás és az okiratkészítés feladatait vették át. Ennek ellenére fontos maradt a közjegyzői funkció, mert a szakképzés nem jellemformálás, és aaz egyéb jogi foglalkozásfoglalkozások óhatalanulóhatatlanul összekapcsolódik aösszekapcsolódnak bűnözőkkel, hol üldözéskéntaz üldözés, hol pártfogáskénta pártfogás oldalán.
Az Egyesült Államokban az alkotmány az államokra bízza a közjegyzői rendszert. A legtöbb helyen a közjegyzők az ingatlanok adásvételével és nyilvántartásával voltak és vannak elfoglalva. Az ő feladatuk volt azonosítani a szerződő feleket, tanúsítani az aláírás aktusát, a felektől megtudni, hogy a szerződés valóvan a szándékaik szerint készült-e, és ők vették át az ingatlanra vonatkozó egyéb okmányokat, megterhelést, jelzálog stb., és végül ők bélyegezték le, hitelesítették az iratokat.
 
A magyar közjegyző dolga tehát:
Ezeket a feladatokat később az állami nyilvántartással foglalkozó közhivatalok átvették (nálunk például a Fölhivatal), az ügyvédek pedig a birtokbaadás és az okiratkészítés feladatait vették át. Ennek ellenére fontos maradt a közjegyzői funkció, mert a szakképzés nem jellemformálás, és a jogi foglalkozás óhatalanul összekapcsolódik a bűnözőkkel, hol üldözésként, hol pártfogásként.
 
A közjegyző dolga tehát:
 
Minden kétséget kizáróan meggyőződni arról, hogy egy írásos szerződés szerződő fele az, akinek mondja magát, tehát azonosítja az aláírót.
85 ⟶ 83 sor:
Olyan megkülönböztető jelet vagy jelzést alkalmaz, amely biztosítja, hogy az eredeti szöveget utólag nem lehet megmásítani.
 
Biztosítja, hogy egy adott okmány azt a konkrét szerződést vagy megállapodást tartalmazza, amelyet érvényesíteni és hatályba lépteniléptetni akarnak – vagyis megállapítja az okirat valódiságát, eredetiségét.
 
Az angol meghatározás szerint a közjegyző (l. “rendes„rendes ember”) “a„a citizen of high moral character and integrity and an impartial witness appointed to perform notarial acts of a non-legal or ministerial nature.”
 
==Külső hivatkozások==