„A Dél-afrikai Köztársaság történelme” változatai közötti eltérés

a
1989-ben változás történt az államelnöki poszton, [[Frederik Willem de Klerk]]et, a Nemzeti Párt liberális szárnyának vezetőjét választották elnökké, melynek hatására a reformfolyamat felgyorsult. Tárgyalások kezdődtek a kormány és az Afrikai Nemzeti Kongresszus között, melynek vezetői több mint 25 éve voltak bebörtönözve. Ekkor többeket szabadon engedtek. Még ugyanebben az évben a dél-afrikai csapatokat kivonták Namíbiából.
1990. február 2-án de Klerk egy sor alapvető intézkedést jelentett be. Feloldották az Afrikai Nemzeti Kongresszust, a Pánafrikai Kongresszust és a Dél-afrikai Kommunista Pártot betiltó rendelkezéseket, és bejelentették, hogy 27 évi raboskodás után rövidesen szabadon engedik Nelson Mandelát. A hosszan tartó tanácskozások az új alkotmányról, a választásokról, melyek célja egy nemzeti egységkormány létrehozása volt, és amelyeken minden nagykorú dél-afrikai állampolgár szavazhat, elmérgesítette az ellentétet a feketék szervezetei között. A többségében sosza etnikumú ANC és a '''M. Buthelezi''' vezetett zulu Inkatha Szabadság Párt között a vita nyílt összecsapásokba torkollott. A vérengzések nagyrészt a feketék lakta településeken és vidéken történtek és egyes tanyák és templomi gyülekezetek ellen is intéztek támadásokat. Az ANC és a vele szövetséges
Dél-afrikai Kommunista Párt „mozgó tömeges akciónak” nevezett kampányt folytatott, ennek keretében széles körű sztrájkokra is sor került, amelyek nagy kárt okoztak a gazdaságnak. 1990 augusztusában Mandela pártja nyilatkozatban lemondott a kormány elleni fegyveres harcról, de a fekete szervezetek közötti erőszakos rivalizálás nem szűnt meg. 1991 júniusára hatályon kívül helyezték a rasszista törvényeket, felszámolták az apartheid jogi alapjait. A homelandeket egyesítették a Dél-Afrikai Köztársasággal. A [[CODESA]] keretében folytatódtak a tárgyalások az új alkotmányról. 1992 januárjában az Európai Közösségek, 1993 októberében az ENSZ végleg feloldották a Dél-Afrika ellen még az 1970-es években elrendelt politikai és gazdasági embargót. 1993 decemberétől az 1994 áprilisában megtartott választásokig vegyes etnikai összetételű ''Átmeneti Végrehajtó Tanács'' kormányozta az országot. A meglepően békésen lefolyt választáson az ANC szerezte meg a leadott szavazatok közel 63%-át, s ezzel a 400 tagú nemzetgyűlésben 252 mandátumhoz jutott. A Nemzeti Párt 82 mandátumot, az Inkatha Szabadságpárt 43-at szerzett. A főleg afrikánereket tömörítő Szabadságfrontnak 9 mandátummal kellett megelégednie. A Demokrata Párt 7, a Pánafrikai Kongresszus 5, az Afrikai Kereszténydemokrata Párt 2 képviselő helyhez jutott. A fehérek uralma hivatalosan 1994. május 10-én ért véget, amikor [[Nelson Rolihlahla Mandela]] a Dél-Afrikai Köztársaság új elnökeként letette a hivatali esküt. Ezután az országot haladéktalanul visszavették a Nemzetközösségbe, az Afrikai Egységszervezetbe, az el nem kötelezett országok mozgalmába és számos, más nemzetközi szervezetbe, ahonnan az apartheid miatt annak idején kizárták.
Mandela visszavonulása után, 1999-ben az ANC képviseletében [[Thabo Mvuyelwa Mbeki]]t választották elnöknek. Kívánatos, hogy Dél-Afrika immár valódi hazája legyen valamennyi ott élő etnikumnak. Azonban egyes afrikáner csoportok tiltakozása, az ANC és az Inkatha mozgalom közötti ellentétek miatt felhalmozódott feszültségek megoldása csak hosszú távon képzelhető el.