„II. Honoriusz pápa” változatai közötti eltérés

Születési ideje=ismeretlen dátum<ref>[http://www.newadvent.org/cathen/07456a.htm születési dátum ismeretlen] </ref>, [[Fiagnano]]|

'''II. Honoriusz''' ([[1036]]? – [[1130]]. [[február 13.]]) néven lépett fel a [[katolikus egyház]] fejeként a 163. [[pápa (egyházfő)|pápa]]. Az eredetileg szegény családból származó Honoriusz korának egyik legkiválóbb politikusa és diplomatája volt, akinek tisztelete nem volt kérdéses az egyházon belül. Mégis a [[wormsi konkordátum]] oroszlánrészét magára vállaló Honoriusz csak nehezen tudta elfoglalni a pápai trónt. Ezen felül azonban diplomáciai sikereit nem zárta le a konkordátum megszületése után. A [[Német-római Birodalom]] élére pontifikátusa alatt új uralkodót választottak, ugyanis a makacs [[V. Henrik német-római császár|V. Henrik]] császár meghalt.

Eredetileg ''Lamberto Scannabecchi'' avagy későbbi nevén ''Ostiai Lambert'' néven született az [[Imola (Olaszország)|Imola]] környékén elterülő [[Fagnano]] városában. Sok elődjéhez képest ő nem nemesi családból szérmazottszármazott, sőt igen szerény körülmények között nőtt fel. A vallásos család, gyermeke egyetlen lehetőségét a jobb életre, az egyházban látta, ezért fiatalon az [[Úr]] szolgálatába állították. Az évek során fény derül Lambert kivételes fogékonyságára és tudására. [[Bologna]] archidiakónusa lett, és hamarosan az egyházfő, [[II. Paszkál pápa|II. Paszkál]] is felfigyelt az ifjú archidiakónus tudására, ezért [[Róma|Rómába]] hívta, ahol hamarosan a [[Laterán]] egyik [[kanonok]]ja lett. [[1099]]-ben a ''Santa Prassede-templom'' címzetes [[bíboros]]ává szentelték fel, majd [[1117]]-ben [[Ostia]] és [[Velletri]] bíborosapüspöke lett.

Rangja és tisztelete az egyházon belül azonban sokkal több lábon állt, mint kizárólag csak a tudásán. Egyike volt azon hűséges kardinálisoknak, akik [[II. Gelasius pápa]] mellett kiálltak, és elkísérték [[franciaország]]i széműzetésébeszáműzetésébe. Gelasius halála után ott volt [[Cluny apátság|Cluny]]-ben [[II. Kallixtusz pápa|Kallixtusz]] megválasztásánál. A törekvő, új pápa fontos tanácsadója és közeli barátja lett, akit Kallixtusz megbízott az [[invesztitúra]] kérdés rendezésével, és [[1119]]-ben [[Strasbourg]]ba küldte, hogy tárgyaljon [[V. Henrik német-római császár|V. Henrik]] császár követeivel. A tárgyalások lezártával részt vett a [[reims]]i zsinaton, ahol végül Kallixtusz [[kiközösítés#vallási kiközösítés|kiközösítette]] Henriket, ugyanis az nem tartotta be a strasbourgi egyezményt. Az átok kihirdetése után Lambert visszatért [[Németország]]ba, és éveken keresztül próbált közvetíteni a pápa és a császár között. Igen nagy része volt a [[wormsi konkordátum]] létrejöttében, és egyes egyházi krónikák Lambert iránti tiszteletük jeleként néha ''Pactum Lamberti''nek nevezik a konkordátumot. Érdemeinek elismeréseképpen Kallixtusz megengedte Lambertnek, hogy ő vonja vissza Henrik fejéről az egyházi átkot. [[1124]]. [[december 13.|december 13-án]] meghalt Kallixtusz, és ezzel elkezdődött Lambert egyik legzavarosabb időszaka.

Kallixtusz halála után ismét két vonalon indult meg az egyházfő pótlásának folyamata. Rómában a ''San Pancratio-templomban'' a bíborosok kollégiuma [[1124]]. [[december 15.|december 15-én]] megválasztották Kallixtusz helyére ''Teobaldo Buccapecus''t, aki felvette a [[II. Celesztin (ellenpápa)|II. Celesztin]] uralkodói nevet. A választást azonban megzavarta a császárpárti római nemesség, akik ''LeoRoberto Frangipani'' vezetésével betörtek a templomba, és V. Henrik óhaját közvetítve Lambertet akarták a pápai trónra emelni. A fegyverek hatására a pápaválasztók elfogadták a császár akaratát, és végül kényszerből Lambertet is megválasztották [[Szent Péter]] trónjára. Lambert ekkor vette fel a II. Honoriusz nevet.<br />

Honoriusz legnagyobb diplomáciai sikere már rögtön pápasága első felében megtörtént, és éppen az őt hatalomra segítő császári udvarral volt kapcsolatban. [[1125]]. [[május 23.|május 23-án]] meghalt V. Henrik, a [[Német-római Birodalom]] császára. Honoriusz a hír hallatára azonnal követeket küldött Németországba, akik Adalbert, [[mainz]]i [[érsek]] kíséretében érkeztek meg a királyválasztó gyűlésre. Honoriusz követeinek az volt a feladata, hogy ügyeljenek arra, hogy a trónt olyan uralkodó foglalja el, aki nem rúgja fel a wormsi konkordátumot, és tiszteletben tartja az egyház jogait. A megválasztott [[III. Lothár német-római császár|III. Lothár]], [[Supplinburg]] [[gróf]]ja az egyház diadalát hozta. <br />

Lothár koronázási beszédében a pápa főségét elismerte a világi hatalommal szemben, és egyúttal kérte Honoriusz beleegyezését császárrá koronázásához. A pápa ezt örömmel meg is adta neki, főleg azután, hogy Lothár még a konkordátum keretein túl is privilégiumokat biztosított az egyháznak. A római koronázás után ''Hohenstauf Konrád'' fellázadt Lothár ellen, és [[Monza|Monzában]] Itália királyává koronáztatta magát Anselmo, [[milánó]]i érsekkel. A pápa azonnal kiátkozta Anselmot és Konrádot, ezzel teljesen ellehetetlenítve a lázadást.

Már Kallixtusz pontifikátusa alatt is igen kényes helyzet alakult ki [[Anglia|Angliában]] a [[york]]i érsekség hatalma körül, de Honorius idejére a kérdésre egyértelmű megoldást kellett találni. [[I. Henrik angol király|I. HernikHenrik]], Anglia királya ragaszkodott ahhoz, hogy az egyházi ügyeket a [[Canterbury]]-i érsek intézze, ésaki mintállandó pápai követ,követként a legmagasabb rangú egyházi méltóság az országban. Ezért az ő feladata meghatározni a yorki érsek hatalmát. Honoriusz több levelet is írt az angol királyi udvarba, de mivel egyiknek sem volt hatása, [[1125]]-ben Jánost, Crema bíborosát nevezte ki pápai követnek, és Angliába küldte. A bíboros sokáig [[Normandia|Normandiában]] tartózkodott, ugyanis Henrik nem akarta országába engedni. Végül az egyházi átokkal való fenyegetés miatt engedett Jánosnak. <br />

Honoriusz követeket küldött [[Dánia|Dániába]] is, hogy az ott fennálló egyházi vitát elsimítsa, és felbonttatta Vilmos, Normandia hercegének házasságát az [[Anjou-ház|Anjoukkal]], mert azt békeszerződés tiltotta. Az egyházfő [[1126]]. [[február 26.|február 26-án]] elismerte a [[premontrei rend]]et és később a [[Templomosok|templomos lovagokat]] is ő szentesítette.<br />

Azonban Honoriusz pontifikátusa nem csupán diplomáciai sikerekről szólt. Még uralkodásának kezdetén háború tört ki Itália déli részén, a Szentszékhez általában hű [[normannok|normann]] hercegek között. [[II. Roger szicíliai király|II. Roger]], [[Szicília]] grófja támadást indított unokatestvére, Vilmos, [[Puglia|Apulia]] hercegének területei ellen. Roger területszerző hadjárata azonban sértette az egyházi érdekeket, ugyanis Vilmos saját területeit az egyháznak ajánlotta fel. Honoriusz azonnal átokkal sújtotta Rogert, és sereget toborzott az egyház jogos birtokainak védelmére. A háború azonban egyik részről sem ért el eredményeket.. Ezért a pápa és a gróf [[1128]] [[augusztus]]ában 22-én békét kötöttek. Ennek értelmében Roger az egyház hűbéreseként uralkodhatott Apulia felett, cserébe a grófnak le kellett mondania [[Benevento]] és [[Capua]] követeléséről.