„Lótuszfélék” változatai közötti eltérés

A lótuszok vízi–mocsári növények. Nagyméretű [[levél (botanika)|leveleik]] a víz felszíne fölé emelkednek; jellemző rájuk, hogy nagy, pajzs alakúak, szélük ép, felületük erősen viaszos, erezetük pedig villás. Levélnyelük a levéllemez közepénél ízesül. [[Virág]]takaró-rendszerük kettős. Sziromleveleik és porzóik – a tündérrózsafélék virágához hasonlóan – spirális elrendeződésűek. A bibék széthajlók, hosszú felületűek, a bibeszál szinte teljesen redukálódik, így a bibék szinte közvetlenül a magház külső felületén ülnek (ún. ülő bibe). A termőtáj apokarp. A szabadon álló nagy számú termőlevelük a kiszélesedett termőlevelek között tovább növő virágtengelybe ágyazódik. A locsolókanna rózsájára emlékeztető képződmény likacsain tekintenek ki a bibék, majd később a makk[[termés]]ek, melyek éretten kihullanak. [[Mag]]vaik nagyon hosszú ideig megőrzik csíraképességüket. Egy 1288 éves indiaindiai lótusz magvát – melynek korát [[radiokarbon-módszer]]rel határozták meg – még sikerült kicsíráztatni. A magvakban nagy sziklevél található, de a táplálószövet ''([[endospermium]])'' teljesen hiányzik.