„Zenei kulcsok” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a →Violinkulcs: 1 link korr. |
|||
32. sor:
[[Fájl:H 2violinkulcs.jpg|left|keret|100px]] A ''g<sup>1</sup>'' hangot a második vonalra helyezi, így az ''c<sup>1</sup>'' hang (ábrán) az első alsó pótvonalra kerül. A még használatban lévő egyetlen g-kulcs, ezért a „g-kulcs” megnevezés alatt általában ezt a kulcsot értjük. A legismertebb és leggyakoribb kulcsnak tekinthető. Formája annyira közismert, hogy gyakran a zene generális [[szimbólum]]aként tekintenek rá szerte a világon.
Ma a [[ének|vokális]] [[szoprán]], [[mezzoszoprán]], [[alt]], [[kontraalt]] és [[tenor]] szólamok, a hangszerek között a [[hegedű]], a teljes [[fuvola]]-, [[oboa]]-, [[klarinét]]- és [[szaxofon]]-család, a [[trombita]], a [[gitár]], a [[xilofon]] és a legtöbb más magas hangú [[hangolás|hangolt]] [[ütőhangszerek|ütőhangszer]] kizárólagos kulcsa, továbbá a [[brácsa]], a [[Kürt (hangszer)|kürt]], a [[hárfa]], a [[vibrafon]] és a [[marimba]] magasabb fekvéseinek, a [[gordonka]] legmagasabb hangjainak, illetve a [[zongora]] és a legtöbb [[billentyűs hangszerek|billentyűs hangszer]] jobbkéz-[[szólam]]ának kulcsa. A [[nagybőgő]] és a [[fagott]] extrém magas hangjait is violinkulcsban jegyzik. Az énekszólamok közül a tenor, a [[
A kulcsok közötti primátusát jelzi, hogy a XX. század első felében zeneszerzők és teoretikusok (többek között ''Franz Dubitzky, Hermann Stephani'' és ''Fritz Müller-Rehrmann'') „egységes partitúra” ''(Einheitspartitur)'' elnevezéssel az összes többi kulcs megszüntetését javasolták, így minden hangszert kizárólag violinkulcsban – a [[törzshang]]ok szerint (c-ben), megfelelő [[oktáv]]transzpozíciókkal – jegyeztek volna le. Ez az elképzelés azonban a zenei gyakorlatban nem terjedt el.
| |||