„Indoeurópai alapnyelv” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
→Fokváltakozás: forrás megadása + ószláv példa |
|||
129. sor:
Az indoeurópai alapnyelv előszeretettel élt a flexió különböző eszközeivel. A nyelvészek kimutatták, hogy egy tipikus IE tőszó szerkezete a következő képlettel írható le:<br />
: (s)CeC ahol C bármilyen mássalhangzó lehet. (s) azt jelenti, hogy – még meg nem magyarázott okokból kifolyólag – bizonyos tövek elé egy "s" augmentum kapcsolódhatott, látszólag minden funkció nélkül.<ref>Kristó László: Az indoeurópai alapnyelv korai szótagszerkezetének vázlata</ref>
Erre utal az, hogy egyes szavaknak s-szes és s nélküli változatát is ki lehet következtetni. Például latin ''tegō'' és ''
Meghatározott minták szerint a tövekhez további bővítmények (képzők, ragok, melyeknek szintén egy "e" a magja) kapcsolódhattak. Ugyanakkor az indoeurópai alapnyelv kötött zenei hangsúllyal rendelkezett, ami a ragozás során más-más szótagra eshetett. Részben ennek, részben pedig a laringálisok hatására a tőbeli "e" ablautnak, magyarul fokváltakozásnak volt kitéve. Mai példával élve: angol ''do'' de ''did''.
139. sor:
* nullfok, például ''*kwnes > *kunes'' 'kutyáé'
Mint láthajuk a fenti példán is, a fokváltakozás gyakran jelentős változást idézett elő a szóban (''*kwōn'' de '' *kunes''). Ez a nyelvi egység felbomlásával még fontosabb lett, ugyanis a legtöbb nyelv az esetleges mássalhangzó-torlódást különböző módon oldotta fel, így még tovább távolítva őket egymástól. Pélául a '100'-t jelentő ''*kmtom'' (''< *kem-tom'') származékai: latin ''centum'', ógörög ''εκατον'' (ekaton), angol ''hundred'', szanszkrit ''śata'', ószláv ''съто'' (sŭto), horvát ''sto'' stb.
== Jegyzetek ==
| |||