„August Strindberg” változatai közötti eltérés

Strindberg életében főleg irodalmi műveket írt, de fotós, festő, kémikus is „próbált lenni„, utóbbi az ún.úgynevezett ''Inferno-krízis'' alatt, erről szól naplója, az ''Inferno'' (1897). Ez választóvonal Strindberg naturalista – önéletrajzi regények, darabok – és expresszionista korszaka közt.

Strindberget elsősorban, mint nőgyűlölőt ismerik. Nem gyűlölte annyira a nőket, mint állította, bár saját maga is úgy fogalmaz: „Csak elméletben vagyok nőgyűlölő”. Feleségei: Siri von Essen, nem túl tehetséges színésznő (1877–91), Frida Uhl újságíró (1893–94), és Harriet Bosse, norvég színésznő (1901–04), aki szép sikereket aratott Strindberg-darabokban. Strindberg az egyik legszubjektívebb író a világon, így a házasságai is alapul szolgáltak sok művéhez. A három nő is minden lehetséges alkalommal elmondta a véleményét a házasságról, így Strindberg szerelmi ügyeiről nagyon jó képünk van. Mindannyiszor beleszeretett az eszményképbe, amit a nőről kialakított, de miután összeházasodtak, hamar összevesztek, Strindberg hisztériával, mosdatlansággal (egész életében irtózott a mocsoktól), leszbikussággal kezdte gyanúsítani a feleségét. Aztán elváltak.

1891–96 között újra külföldön tartózkodott, [[Párizs]]ban. Másodszor is megházasodott, Frieda Uhlt vette el, de próbálkozása ismét kudarcba fulladt. A válás utáni nyomor és elhatalmasodó üldözési mániája válságba sodorták. Akut [[pszichózis]]ban szenvedett. Betegségére a magyarázatot régi misztikusokban ([[Emanuel Swedenborg]]ban például), [[Hinduizmus|hindu]] és [[Buddhizmus |buddhista]] teológusokban kereste. Ebben az időben aranyat akart csinálni, és növénytani könyveket írt. Állapotára a megoldást [[Swedenborg]]ban találta meg: Isten kereste őt, de ő túl gőgös volt, és nem akarta, hogy megtalálja. Ebben az időszakban sokat írt (Inferno, Legendák; 1897)., Dede drámát egyet se.

1898-ban hazatért külföldről, s ezután a svéd fővárosban élt. Az Inferno-élmény után megtért; ez a választóvonal drámaírói pályáján. Ezután számos drámája a „vezeklés gesztusa” (Robert Brustein) lesz. Példaképei ezután a szimbolista drámaírók lesznek, mint például [[Maurice Maeterlinck|Maeterlinck]]. Egyik-másik drámájában még most is közel áll a naturalizmushoz: ''[[Haláltánc (Strindberg)|Haláltánc]]'' (''Dödsdansen'', 1900). Történelmi drámái közül a ''[[Gustav Vasa]]'' és a ''[[XIV. Erik]]'' (mindkettő 1899) és a ''[[Krisztina királynő]]'' (1901) emelkedik ki; a környezet és a mellékalakok is korhűekkorhűk. Későbbi drámái, ''[[Engelbrekt]]'', ''[[XII. Károly]]'' (mindkettő 1901), és a ''[[III. Gustav]]'' (1902) csak igazán a címszereplőkről szólnak. Erre a korszakban sok mesejátékot is ír: ''[[Húsvét]]'' (''Påsk'', 1900) stb.

58 drámát írt összesen, de elbeszélésköteteket is kiadott. Pályáját a Hermionével (1869) kezdte, első darabjai: A szabadgondolkodó (1870), Az áldozó (1871), Rómában (1870) stb. írásakor a nőemancipáció híve. Első sikeres drámája Olof mester (Maester Olof, 1881) a svéd református igehirdető, Olaus Petri életéről szól. (Olaus később is felbukkan majd a Gustav Vasában.) Rengeteget kísérletezik, szinte minden drámaformát kipróbál, novellákat, regényeket, tudományos értekezéseket ír: Szerencsés Péter utazása (Lycko-Pers resa, 1882) mesejáték, Házasodjunk! (Giftas, 1884–86) 12 novella, Svéd sorsok és kalandok történelmi tárgyú elbeszélések, Költemények (Dikter, 1883). 1886-ban írja naplója, az ''[[Egy lélek fejlődése]]'' első kötetét gyermekéveiről, A cseléd fia címmel. (Apja nemes volt, anyja cseléd, s Strindberget sokat foglalkoztatta, hogy ő most melyik.) Ezt nyomban követte másik 3 kötet: A forrongás évei (1886), A vörös szoba, A szerző (1888). Ebben az időszakban születik első szignifikáns drámája, ''[[Az apa]]'' (Fadren, 1887) a férfi és nő szembenállásáról. Julie kisasszony (Fröken Julie, 1887) c.című egyfelvonásosa egy 11 egyfelvonásos-ciklus egyik darabja.

Továbbiak: Pária (Pariah, 1888), Hitelezők (Fordringasägare, 1888), Számum (Samum, 1889), A kötelék (Bandet, 1892) stb. 1886–88: Társak (Kamraterna) azt bizonyítja, hogy férfi és nő nem lehetnek társai, biológiailag szembenállnak egymással. A hemsőiek (Hemsöborna, 1887) c.című regénye Svédországban népszerű. Viharos tengeren (1890) c. regényében dr. Berget családja nőtagja megőrjítik. Strindberg nőkhöz való viszonya ambivalens volt: felemelkedését várta a nőtől, akiben szellemi társat és anyát (klasszikus Ödipusz-komplexusa volt) keresett, de hamarosan mosdatlansággal, hisztériával, leszbikussággal, lopással stb. kezdte gyanúsítani aktuális feleségét, ámbár ezek a veszekedések mindig szelídebbek lettek. 1892-ben írjaírta életrajzi regényfolyama 5. részét, a Vallomásokat (Le plaidoyer d'un fou; franciául). 1894–98: akut pszichózisban szenved, önéletrajzi regényei: Inferno, 1897; Legendák, 1898. Drámát nem ír. 1898-ban, már gyógyultan kezd neki Damaszkusz felé (Till Damaskus, 1898–1902) c. trilógiájának. A Damaszkusz „megtérésének", szellemi odisszeájának drámába öntése. Ezzel Strindberg az expresszionista drámát készíti elő. Erre a korszakára egyébként is egy mindent a saját érzésein, a változáson keresztül megragadó szemléletmód lesz jellemző.

1899-től újult lendülettel vetivetette bele magát a drámaírásba: 3 év alatt vagy 11 drámát ír. Változik szereplőinek ábrázolása, a korábbi darabok pozitív hősét, az ateista, kemény férfit (bár ez a keménység néha igen kérdéses), amilyen Gustaf (Hitelezők), Axel (Társak), vagy a Kapitány (Az apa) volt, most gúnyolja: Gustav Vasa felismeri a darab végén, hogy az Úr megbüntette; Maurice Gérard (Csak bűnök és bűnök, 1899) sorsa aszerint változik, hogy egy felsőbb hatalom szerint eleget szenvedett-e már. Strindberg a misztériumdrámával, a mesejátékkal is kísérletezik: ezek közül a kritika (Lukács Gy., Egri P., R. Brustein, R. Gilman) az ''[[Álomjáték]]''ot (Till Damaskus och ett drömspell, 1902) tartja legsikerültebbnek.

'''[[A kiközösített']]'' (''Den fredlöse'', 1871). Thorfinn, izlandi jarl sem a régi isteneket nem hajlandó elfogadni, sem lányának, Gunlödnek keresztény vallását. Aztán az izlandi parlament kiközösíti, Thorfinn megvédi ugyan házát egy keresztény harcos, Gunnar segítségével, de halálos sebet kap. Végső erejével összeadja Gunlödöt és Gunnart.

'''[[Olof mester']]'' (''Mäster Olof'', 1872) Olaus Petri svéd reformátor élete. Olaus a katolikus egyház szolgálatában misét mond a népnek, amikor a püspöke megtiltja. I. Gustav király Olofot megmenti az egyházi bíróságtól; azt a feladatot adja neki, hogy terjessze el a református hitet. Olof emiatt összevész anyjával, aki Olof feleségét is gyűlöli, és halálos ágyán megátkozza Olofot, aki ekkor eghyegy királyellenes összeesküvésbe keveredik; elfogják, de a kivégzés előtt mindent visszavon, ezért a király megkegyelmez neki.

'''[[Szerencsés Péter utazása']]'' (''Lycko Pers resa'', 1882) Péter, egy vén embergyűlölő 15 éves fia, a világtól elzártan nevelkedett. Egy Lisa nevű lánnyal, a [[Tündér]] keresztanya varázsgyűrűje segítségével körbejárja a Földet, és arra jut, hogy a varázsgyűrű jó, de a szerelemhez nem mérhető a hatalma.

'''[[Az apa]]''' (Fadren, 1887) a férfi és nő szembenállásáról. Az egyik szereplő, a Kapitány, százszázalékos, hófehér lélek, felesége, Laura, ördögien gonosz, kicsinyes, undok nőszemély. A többi szereplő megítélése főleg a két főhőshöz fűződő viszonyuktól függ: a Doktort Strindberg elítéli, mert Laurának nyújt segítséget tkp. a Kapitány megőrjítéséhez; a Lelkészt viszont elnéző gúnnyal ábrázolja, mert a Kapitánnyal szimpatizál.

'''[[Julie kisasszony']]'' (Fröken Julie, 1887) c.című egyfelvonásosa tárgyilagosabb darab: a férfi főszereplő gátlástalanságával, de a nő arisztokratizmusával is szimpatizál a szerző.

'''[[Számum']]'' (''Samum'', 1888) Egy arab lány, Biskra, hogy elnyerje Jusszef szerelmét, magával csal egy francia tisztet, Guimard-t, és megőrjíti.

'''XII. Károly''' (''Karl XII'', 1901) az uralkodása végén ábrázolja. 1715 decemberében Károly hazatér Svédországba (mindjárt elveszti a stralsundi csatát). A folytonos háborúk miatt az államkincstár teljesen kiürült; Károly ezt a nem túl skrupulózus Görtz tanácsára hamis pénz kibocsátásával akarja orvosolni. Pénzügyi összeomlás. Károly, hogy elterelje a figyelmet, megtámadja Norvégiát. A fronton az általa elképzelt Svédország és a valós helyzet közti különbségen kétségbeesik, és a fredriksteni ostromban kirohan az első frontvonalba, és a várból lelövik.

Soha nem tanulta a festészetet, de az 1870-es évek során több festővel is baráti kapcsolatot ápolt és ekkor kapott kedvet ahhoz, hogy maga is megpróbálkozzon néhány festménnyel. Művészetkritikával is foglalkozott, és [[Georg Nordensvan]] kritikus szerint igen figyelemreméltőfigyelemreméltó írásokat közölt e téren is.

Festői munkássága mindvégig improvizált maradt, és ha lehet példáképrőlpéldaképről beszélni az esetében, akkor [[Gustave Courbet]] francia festőre kell gondolnunk, akinek munkáit Strindberg [[1876]]-os párizsi útja során tanulmányozhatta. Emlékezetes, hogy úti beszámolóiban az impresszionistákról is nagy elismeréssel írt.

Strindberg festészetét csak az utókor kezdte igazán értékelni. Az 1960-as években a párizsi Centre Pompidou felvette a korai modernizmust bemutató kiállításába Strindberg négy festményét, amelyek nagy sikert arattak. Ennek nyomán egy sor különkiállítástkülön kiállítást szerveztek Strindberg festői munkásságából Európa-szerte.<ref>Strindberg: Painter and Photographer, New Haven, London 2001, kiállítási katalógus 7. o.</ref> Az 1900-as évek óta lezajlott művészeti fejlődés lehetővé tette, hogy Strindberg munkásságát új szemüvegen át nézze a közönség, és már nem csak az [[impresszionizmus]]sal, hanem az [[expresszionizmus]]sal, sőt az [[absztrakt művészet]]tel is rokonították festészetét.<ref>Ibid., s. 10</ref>