Pierre Corneille a tizenhetedik századi francia irodalom első igazán jelentős drámaírója volt. Fiatalkori darabjai [[balett]]ok és [[pásztorálpasztorál]]ok szövegkönyvei voltak, még jellegzetesen a [[barokk]] stílust képviselté. Témájuk a látszat és a valóság viszonya. 1634-ben készült el a ''La Place Royale'' ''(A királyi tér)'' című darab, amelyben a szereplők cserélgetik szívüket és énjüket, mert mindig másnak akarnak látszani, mint akik valójában. Nagyon érdekes a ''L’illusion comique'' ''(A komikus illúzió)'' című vígjáték. A mű egyik szereplője az apa, aki eltűnt fiát keresi. Egy varázsló segítségét kéri, aki hirtelen elhúzza a függönyt. Megjelenik a színdarab a színdarabban. Clindor tűnik fel a színen, aki egy hetvenkedő karona szolgája. Egy Izabella nevű hölgy meghódításakor azonban a szolga beleszeret gazdája imádottjába. Úr és szolga vetélytárs lesz, a szolga börtönbe kerül, majd egy párbaj során meghal. Az apa kétségbeesik, aztán a mágus felfedi neki a valóságot: a színészeket, akik felveszik a fizetségüket. Fia tehát nem halt meg: színésznek állt. Az ember a szerepéhez nőt, nem tud elkülönülni tőle. A mű sok hasonlóságot mutat a spanyol drámaíró, [[Calderón de la Barca]] [[Az élet álom]] című darabjával.
Tragédiáinak egyik fő forrása volt [[Plutarkhosz]] ''Párhuzamos életrajzok'' című műve.<ref>[http://mek.niif.hu/03800/03892/html/index.htm Plutarkosz: Párhuzamos életrajzok]</ref> A könyv több fordításban is napvilágot látott a XVII. századi [[Franciaország]]ban és több drámaíró is merített belőle. Corneille darabjaiban a morál célja a dicsőség és a nagylelkűség felmutatása. Hősei a végsőkig hűek maradnak az általuk kialakított eszményi képhez. Életük az ideális én kialakításáért folytatott lilluzórikus harc.
