„Max von Oppenheim” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
SamoaBot (vitalap | szerkesztései)
a Bot: interwikik eltávolítása (Wikidata)
10. sor:
Max von Oppenheim különböző felfedező utazásokat tett a [[Közel-Kelet|Közel-Keletre]] és Kelet-Afrikába, ahol időnként kihasználta a diplomata funkció előnyét is. Életét Kairóban az arab kultúrával és szokásokkal történő teljes asszimiláció jellemezte, amit az is jól mutat, hogy magához vett egy elnyomott, fiatal arab lányt és a magánlakását arab-keleti stílusban rendeztette be. Így jöttek létre az akkori időkben ritkának számító kapcsolatok egy európai és több arab törzsi vezető, mindenek előtt az egyébként a harciasnak, gyanúsnak tartott beduinok között. Max von Oppenheim korábbi kérésének megfelelően így 1896-ban a Császári Főkozulátus Kairóba akkreditált attaséja lett, 1990-ben pedig követségi tanácsossá nevezték ki. Kinevezését a világhatalomra törekvő [[II. Vilmos német császár]] ösztönözte, aki később Oppenheim invitálására egy keleti utazást tett.
 
Időközben Oppenheim megismerkedett a pániszlámizmus törekvéseivel, melyek között az is szerepelt, hogy az összes muzulmánnak, az [[Európa|Európában]] és az [[Amerikai Egyesült Államok|USA]]-ban élőknek is, előbb-utóbb az oszmán szultán alattvalójának kell lennie. Oppenheim később találkozott [[AbdulII. Abdul-Hamid oszmán szultán|Abdul -Hamid szultánnal,]] aki ezt neki is kifejtette. Von Oppenheim ebből arra következtetett, hogy [[Németország|Németországnak]] nagy haszna származna abból, ha az összes európai muzulmán egy Németországgal baráti viszonyban lévő államban élne, különös tekintettel a muzulmán lakosság növekvő számára a francia és angol befolyás alatt lévő európai ellenfeleinél. Von Oppenheim 1910-ig volt Kairóban miniszteri meghatalmazott.
 
== Tell Halaf ==