„Erdélyi Irodalmi Szemle” változatai közötti eltérés

Az 1. szám tanúsága szerint a folyóirat „tükre kíván lenni Erdély szellemi életének, amelyből mindenki megtudhatja, hogy az erdélyi magyarság akár a szépirodalomban, akár az egyes tudományszakokban a múltban mit produkált és ma is mit produkál. Az Erdélyi Irodalmi Szemle egyúttal azt is mutatni fogja, hogy az erdélyi magyarság szellemi téren mivel járul hozzá [[Románia]] egyetemes közművelődésének jelenlegi állapotához.” Ennek megfelelően az első hét számban külön volt szépirodalmi és külön tudományos szemle is, míg a II. évfolyamtól kezdve a laptest tanulmányokra, kisebb közleményekre s több rovatra oszlott. Az Erdélyi Irodalmi Szemle irányvételében érezhető a romániai magyar egyházak közreműködése, az egyre bővülő főmunkatársi gárda is a felekezeti arányok figyelembevételével áll össze. A folyóirat szellemiségét a konzervatív hagyománytisztelet szempontjai határozzák meg. Irodalomkritikusai, [[Borbély István]], [[Kiss Ernő (irodalomtörténész)|Kiss Ernő]], [[Kristóf György]], [[Rass Károly]], Budapestről [[Alszeghy Zsolt]] és [[Császár Elemér (irodalomtörténész)|Császár Elemér]] „keresztény-nemzeti” szemlélettel közelednek a múlt irodalmi nagyságaihoz és a Romániában megjelenő magyar szépirodalmi művekhez. A polemikus írások sem hiányoznak. Borbély István bírálat tárgyává teszi [[Kádár Imre (író)|Kádár Imre]] és [[Osvát Kálmán]] szerinte cinikus álláspontját az irodalom ügyében (1925/7), Rass Károly támadást intéz [[Makkai Sándor]] ''Ördögszekér'' című regénye („avatatlanok kezébe nem való”; 1926/3-4) és ''Magyar fa sorsa'' című könyve ellen („Jótékony célú hangverseny Ady fölsegélyezésére”; 1927/3-4). A támadások célpontja az emigráció, [[Ady Endre|Ady]] s a modern irodalom. A folyóirat elismert költői [[Szabolcska Mihály]] ([[Reményik Sándor]] írja róla s mellette: „lehet-e nagyobb elégtétel, mint élő anakronizmusnak lenni ebben a világban?”; 1925/9-10) és Reményik Sándor (lásd Rass Károly tanulmányát; 1925/9-12); a regények közül Kristóf György első helyre a ''Fekete vőlegények''et sorolja [[P. Gulácsy Irén]]től (1927/1). Kristóf elhatárolja ugyan magát az irodalmi regionalizmustól, miután annak legjellemzőbb vonását a „politikai alkalmazkodás”-ban látja, de ''Transilvánizmus'' című tanulmányában ő tesz első kísérletet az erdélyiség mint irodalmi sajátosság tudományos meghatározására (1926/3-4). A [[helikoni közösség|helikoni törzsgárdából]] a folyóirat hasábjain mindössze [[Kuncz Aladár]] és [[Molter Károly]] nevét látjuk egy-egy ízben szerzőként feltűnni. Különben a lap munkatársi gárdája és hangvétele az [[Erdélyi Irodalmi Társaság]] irodalompolitikájához igazodik. Az irodalomkritika azonban fokozatosan háttérbe szorul és a (humán) tudományoknak adja át helyét.