„Reneszánsz zene” változatai közötti eltérés

A reneszánsz korának egyházi zenét író szerzői nem zárkóztak el a világi hatásoktól. Az egyes művek alapjául szolgáló dallamok köre szélesebb lett, s egy többtételes misekompozíción végigvezetett ''cantus firmus'' gyakran már nem [[gregorián]] dallam volt, hanem népszerű világi dal. A szólamok egymáshoz való viszaonyábnviszonyában az egyenrangúság érvényesült. Ennek fő megjelenési formája az ''imitáció'' volt. A polifonikus stílus kiteljesedését jelezte az a komponálási mód, amely valamennyi szólamot részesített a cantus firmus anyagából. A korábbi ''cantilena-szerkezet'' bizonyos idő után háttérbe szorult. A harmóniai szerveződés igénye viszont továbbra is megmaradt, s még a ''kontrapunktikus'' keretek között is érzékelhető, hogy a két külső szólamra meghatározó szerep jut a tonális szerkezet kialakításában. A homofonikus darabokban - ide sorolhatók bizonyos vokális műfajok s a hangszeres táncdarabok - a vertikális hangzás alapját a mai értelemben vett hármashangzatok képezték. Ezeket helyenként átmenőhangok, a zárlatoknál pedig késleltetések élénkítették. A reneszánsz muzsikusai azonban még nem akkordokban gondolkodtak, hanem hangközviszonyokban, s ezek konszonánsnak vagy disszonánsnak tartott kapcsolatai irányították a harmóniai folyamatot.