„Újlatin nyelvek” változatai közötti eltérés

a
BalkánBalkán (Délkelet-Európa|Balkán → Balkán-félsziget|Balkán)
a (BalkánBalkán (Délkelet-Európa|Balkán → Balkán-félsziget|Balkán))
 
=== A Római Birodalom felbomlása után ===
A Római Birodalom felbomlása után az 5. században a [[Germánok|germán]], [[szláv népek|szláv]], [[hunok|hun]] és egyéb törzsekkel folytatott háború során a Római Birodalom keleti területei elszakadtak a többi résztől ([[Keletrómai Birodalom]]), majd a [[DélkeletBalkán-Európafélsziget|BalkánonBalkán]]on a latin helyét átvették a [[szláv nyelvek]], és terjeszkedésük folyamán elszigetelték a román nyelvet beszélők területét a latin nyelvű világtól, amihez még az is hozzájárult, hogy beszélőik az [[ortodox kereszténység|ortodox]] (görög rítusú) egyházhoz tartoztak. A [[román nyelv]] innentől kezdve külön fejlődési útra lépett. A nyugati területeken a [[Germánok|germán]] törzsek folyamatos betörései bomlasztották a birodalmat, ami a kereskedelemnek és a belső emberáramlásnak szabott gátat. Ez az elszigeteltség vezetett a nép körében a helyi nyelvváltozatok megjelenéséhez, bár a hivatalos életben még mindig csak a klasszikus aranykori latin volt elfogadott, amit már a nép egyáltalán nem, vagy csak kis mértékben értett meg. Az írott és beszélt nyelv eltávolodása egyfajta tudathasadásos állapotot idézett tehát elő a beszélők körében: az iskolában oktatott nyelvváltozathoz képest a beszélt mindig „közönségesebbnek”, „rontottnak” minősült egészen addig, amíg a 9–10. században polgárjogot nem nyertek a dialektusok, és elkezdték írásban is használni őket. Erre a korra datálódnak az ún. „újlatin nyelvemlékek”, azaz a területi vulgáris dialektusok első írásos emlékei.
 
A [[10. század]]ra a helyi nyelvek számos változáson mentek át és egyre jobban eltávolodtak egymástól: