„Csak játszom” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló
22. sor:
[[Hegedűs István]] - [[Rockinform]] - 2010. május
 
Csak játszom. A kijelentés, amely egyben lemezcím is, több mindenre utal. Mindenekelőtt arra, hogy játszani lehet komolyan is, anélkül, hogy a mutatvány bűzlene az izzadságszagtól. Hiszen az istenáldotta tehetség több kilométerről is megismerszik - ez már az első hangokból kiderül. De utalás arra is, hogy [[Keresztes Ildikó]]nál az istenáldotta tehetség nem jár kézen fogva az ördögtől való exhibicionizmussal. Pusztán játékból össze lehet pakolni egy nagylemeznyi anyagot, többségében olyan dalokból, amelyek nem egészen ismeretlenek a tisztelt zsűri előtt, s szinte észrevétlen módon hozzá lehet ragasztani két másikat, amit még nem hallott magyar földön élő emberfia. Legfeljebb svéd. Pedig lehetett volna folytatni a jól bevált, azóta bearanyozódott utat, át lehetett volna menteni akár még egy csokorra valót a múltból - mindent, ami szép volt - de minek? Inkább előre kell lépni. Meg kell keményíteni az alapokat, a hangzást, a Kicska-Hetényi vídiaminőségű ritmusszekcióra ültetett, [[Szekeres Tamás (zenész)|Szekeres Tamás]] ujjnyomait viselő invenciózus gitárszólókkal, fülben maradó dallamokkal, hiszen Keresztes Ildikó igazán ebben a közegben van otthon. A spektrum széles, de a negyvennyolcból nem enged: csak olyan dal jöhet számításba, amit kellő empátiával, beleérzéssel tud átadni. [[Cserháti Zsuzsa]] Hamu és gyémántja önmagáért beszél, a Barta-szerzemény, Szabad vagyok hangzásában egyszerre szólal meg [[Kovács Kati]] és Keresztes Ildikó, [[Máté Péter]] Hazám c. opusza pedig ars poeticájában is tovább él. Valóságos vérátömlesztésen mennek át a dalok, különös tartalommal töltődnek meg az [[Kovács Ákos|Ákos]]-, a [[Tankcsapda]]- és a [[Hooligans]] átiratok.
"Én most játszom, és kész!" - jelentette ki határozottan a senkivel össze nem téveszthető orgánumú, sokoldalú énekesnő a vele készült interjúban. Ez a játék korhatár és stíluskorlátok nélkül, mindenkinek jó szívvel ajánlható. És sok-sok év garanciával.