„Ortogonális utasításkészlet” változatai közötti eltérés

A RISC-korszakban a számítógép-tervezők arra törekedtek, hogy elérjenek egy jobbnak vélt egyensúlyt. Legjellemzőbb erre, hogy a legtöbb RISC számítógépnél, bár az utasítások és az általuk kezelt adattípusok tekintetében továbbra is nagymértékben ortogonálisak, áttértek a „load/store” architektúrára. Ezekben az architektúrákban csak néhány „memóriahivatkozó utasítás” képes a központi memória elérésére, és csak abból a célból, hogy a regiszterekbe adatokat töltsenek onnan, vagy visszamentsék a regiszterekből a műveletek eredményét; csak néhány [[címzési mód]] elérhető, és ezek a módok különbözhetnek attól függően, hogy az utasítás adatra vonatkozik, vagy vezérlésátadó utasítás (ugrás). Ebből kifolyólag az adatoknak a regiszterekben kell lenniük, mielőtt a többi utasítás dolgozni tudna rajtuk. Ezt a kompromisszumot kimondottan annak érdekében tették, hogy sokkal nagyobb regiszterkészleteket, kiterjesztett virtuális címzést és nagyobb „azonnali adat”-értékeket (az utasítással együtegyütt tárolt adat) lehessen használni.