„An–8” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Formázandó |
Nincs szerkesztési összefoglaló |
||
7. sor:
|kép = Aeroflot Antonov An-8 Osta.jpg
|képaláírás = Az Aeroflot egyik An–8-asa 1992-ben
|tervező = [[ANTK Antonov|GSZOKB–473]] (főkonstruktőr:
|első felszállás = [[1956]]. február 11.
|szolgálatba állás = 1959
16. sor:
|darab = 151
}}
Az '''An–8''' ([[NATO-kód]]ja: ''Camp)'' a [[Szovjetunió]]ban a [[ANTK Antonov|GSZOKB–473]] az [[1950-es évek]]ben kifejlesztett, két légcsavaros gázturbinával felszerelt katonai szállító repülőgép. 1956-ban repült először, sorozatgyártása 1958-ban kezdődött a [[Taskenti Repülőgépgyártó Termelési Egyesülés|Taskenti Repülőgépgyárban]]. Ez volt az Antonov tervezőiroda első gázturbinás repülőgépe.
==Története==
A [[második világháború]] után bekövetkezett geopolitikai változások nyomán a Szovjetunió erősödő nemzetközi politikai és katonai szerepvállalása miatt egyre növekvő igény jelentkezett a [[Szovjet Hadsereg]] légi mozgékonyságának a növelésére. Az 1940-es évek másodi felében több kísérleti is történt ugyan nagykapacitású katonai szállító repülőgépek kifejlesztésére, ezek azonban nem jártak eredménnyel. A Tupoljev tervezőiroda a [[Tu–4]] bombázón alapuló Tu–4D szállító repülőgépet építette meg. Ennek konstrukciója, a szállító funkciókhoz előnytelen kialakítása miatt nem vált be. [[Roberto Oros di bartini|Robert Bartini]] több szállító repülőgép tervét is kidolgozta. A T–108 és a T–117 dugattyús csillagmotorokkal tervezték, míg a T–200 nehéz katonai szállító repülőgép kombinált hajtást, csillagmotor és segéd-sugárhajtómű együttesét kapta volna. Bartini tervezőirodáját, az OKB–86-t azonban felszámolták, így a gépek nem készültek el.
Oleg Antonov, aki az akkor még [[Novoszibirszk]]ben működő OKB–153 tervezőirodát vezette, első alkalommal 1951 decemberében vázolta fel a hivatalos szervek előtt egy újszerű konstrukciós alapokon álló katonai szállító repülőgép tervét. A kezdetben DT–5/8-nak nevezett típust ’’(DT – gyeszantno-transzportnij szamoljot)’’ két [[TV–2]] légcsavaros gázturbinával képzelték el, a maximális teherbírását pedig 8 tonnára tervezték.
A katonai szállító repülőgép projektje 1953 tavaszán kapott újabb lendületet, amikor a [[Központi Aero- és Hidrodinamikai Intézet|CAGI]g-nak az akkor fejlesztés alatt álló amerikai [[C–130 Hercules|YC–130]] prototípusairól készített tanulmánya felkeltette [[Dmitrij Fjodorovics Usztinov|Dmitrij Usztinov]] haddipari miniszter érdeklődését, aki felhívta erre [[Mihail Vasziljevics Hrunyicsev|Mihail Hrunyicsev]] repülőgép-ipari miniszter figyelmét. Ezt követően Antonov, [[Vlagyimir Mihajlovics Mjasziscsev|Mjasziscsev]] és [[Andrej Nyikolajevics Tupoljev|Tupoljev]] tervezőirodáit kérték fel, hogy készítsenek koncepciót egy katonai szállító repülőgépre, bár versenyt nem írtak ki formálisan.
A két légcsavaros gázturbinás katonai szállító repülőgép kifejlesztésére a kormányzati döntés nyomán az Antonov tervezőirodáját jelölték ki az 1953. december 11-i 2922-1251 sz. minisztertanácsi határozatban. Ezt követően a repülőgép-ipari miniszter december 23-i, 278 sz. rendeletében fogalmazták meg a gépel szembeni harcászati-műszaki követelményeket. Az időközben, 1952 nyarán [[Kijev]]be átköltözött, és GSZOKB–473-ra átnevezett tervezőirodában [[Alekszandr Jakovlevics Belolipeckij|Alekszandr Belolipeckij]] irányította a ’’P gyártmány’’ jelzésű gép fejlesztési munkálatait.
A munkát több körülmény is nehezítette. A tervezőirodának nem volt megfelelő gyártóbázisa a prototípus elkészítéséhez, valamint nem rendelkezett elegendő számú képzett szakemberrel egy ilyen komplex fejlesztési feladat végrehajtására. Ezért nagy számú, frissen végzett repülőmérnököt vezényeltek a [[Harkivi Repülési Egyetem|Harkovi Repülési Főiskoláról]] (HAI) a GSZOKB–473-ba, valamint a [[Antonov repülőgépgyár|473. sz. repülőgépgyár]] a tervezőiroda rendelkezésére bocsátott egy üzemcsarnokot. Ezen kívül a tervezőiroda mérnökei számára lehetővé tették, hogy tanulmányozhassák a fejlesztés alatt álló [[Tu–16]] bombázó tervdokumentációját, valamint az [[Il–28]]-as frontbombázó terveit és a gyártó üzem technológiai folyamatait. Ezzel jelentősen csökkenteni tudták a gép fejlesztésére szánt időt, valamint elkerülhették a fejlesztési zsákutcákat.
A gép teljes méretű makettjét 1954 júliusára építették meg. A géphez a Kuznyecov tervezőiroda TV–2-es légcsavaros gázturbinájának az [[Ivcsenko-Progressz|OKB–478]] segítségével javított, növelt teljesítményű változatát, a TV–2T-t választották. A gép makettjét a [[Viktor Ivanovics Lebegyev|Viktor Lebegyev]] légimarsall vezette bizottság megtekintette, ezt követően jóváhagyták a gép terveit és elkezdődhetett a prototípus építése. (Később a makett egyik oldalára mint alternatív megoldás, a légcsavaros gázturbina helyére egy [[AL–7]] gázturbinás sugárhajtóművet szereltek. A sugárhajtást azonban elvetették.)
Az időközben An–8 típusjelzést kapott gép prototípusa 1956. február elején készült el, és Oleg Antonov 50. születésnapján gördült ki az üzemcsarnokból. A géppel 1956. február 11-én hajtották végre az első felszállást a [[Gromov Repülő-kísérleti Intézet]] (LII) pilótái a 473. sz. repülőgépgyár gyári repülőteréről, a szvjatosini repülőtérről. A gép gyári repülési tesztjeit kezdetben Kijevben, később az LII repülőterén, [[Zsukovszkij (település)|Zsukovszkijban]] végezték. Még abban az évben, 1956. augusztus 18-án az An–8-as a tusinói légi parádén bemutatkozott a nyilvánosság előtt.
==Műszaki adatok==
| |||