Főmenü megnyitása

Módosítások

a
 
== A mű színpadra állítása ==
A ''Castor és Pollux'' első változatát 1737. október 24-én mutatta be a párizsi Académie royale de musique, miközben a ''[[Hippolütosz és Arikia]]'' kiváltotta vita változatlanul folytatódott. Ez a vita jelentősen hozzájárult Rameau új operája iránti érdeklődéshez. A darab témája, azaz a férfi ikerpár közötti ilyen fokú szeretet bemutatását eleinte furcsállta a közönség, ezért a darab vegyes fogadtatásban részesült, mindazonáltal sikernek lehet elkönyvelni, hogy az opera az év során húsz előadást ért el. EzértEzután azonban nem tűzték műsorra, ezért lehetett szükség az átdolgozásra, és ez az „új” ''Castor és Pollux'' már hatalmas sikert aratott. Ennek a bemutatója napra pontosan nem ismert, de valószínűleg 1754. június 8-án vagy 11-én volt. Az opera a bemutató évében tíz, 1755-ben pedig harminc előadást ért meg. Ezt követően 1764-ben, 1765-ben, 1772-ben, 1773-ban, 1778-ban, 1779-ben és 1780-ban is színpadra állították. Míg Rameau máigoperái egyikáltalában legsikeresebbnem operájaélték túl a [[Francia forradalom|francia forradalmat]], a ''Castor és Pollux''ot 1792-ben is bemutatták Párizsban.
 
Az opera Rameau máig egyik legsikeresebb operája. A 20. században a párizsi Schola Cantorum mutatta be 1903-ban, a közönség soraiban ott ült [[Claude Debussy]] is.
 
== A mű zenéje ==
68 021

szerkesztés