„Tóth Imre (festő)” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Link |
|||
2. sor:
'''Tóth Imre''' ([[Diósgyőr]], [[1929]]. [[december 3.]] – [[Miskolc]], [[2004]]. [[június 14.]]) [[Munkácsy Mihály-díj|Munkácsy-díjas]] magyar grafikus- és [[Festőművészet|festőművész]]. Miskolcon élt és alkotott.
== Élete, munkássága ==
[[Fájl:Toth_Mosaic_01.jpg|bélyegkép|300px|Tóth Imre
Tóth Imre abban a Diósgyőr és Miskolc között elhelyezkedő, a M. kir. Vas- és Acélgyárhoz tartozó kolónia („gyarmat”) területén született, amit a gyár munkásai és tisztviselői részére építettek, szolgáltató intézményekkel együtt. Ez lett később a [[Diósgyőr-Vasgyár]] városrész. Családja szinte dinasztiát alkotva tevékenykedett a gyárban. Anyai nagyapja, Mühl György, és hét gyermeke is a gyár alkalmazottja volt. Tóth Antal, a művész édesapja ácsmester, főművezető volt a gyárban, aki Biharból érkezett. Mühl György lányát, Júliát vette feleségül, akinek – fiatalon megözvegyülve – már volt egy lánya. A gyártól kapott kicsiny lakásban kezdték közös életüket a III. utcában (a telep azon részén számozott utcanevek vannak), és még két fiuk született, László és Imre. A [[második világháború]] idején, a front közeledtével a vasgyári iskoláját falura, [[Sajókaza|Sajókazára]] költöztették. Lakóházuk az egyik bombatámadás során (1944. szeptember 13.) telitalálatot kapott, szerencse, hogy senki nem volt otthon. A család rövidesen a szomszédos IV. utcában kapott lakást. 1945 után Imre már a diósgyőri polgári iskolába járt, aminek későbbi pályája miatt van jelentősége: az iskolában két jelentős egyéniség, Csík Géza és Burány Nándor volt a rajztanára. Jól rajzolt, de ekkor még a gépészet érdekelte, csak azért nem ebben az irányban tanult tovább, mert helyhiány miatt nem vették fel. A miskolci Evangélikus Tanítóképző líceumában érettségizett 1948-ban. Közben érdeklődése eléggé szerteágazó volt, fontosnak tartotta az iskolában folyó zenei képzést
Felvételizett a [[Magyar Képzőművészeti Egyetem|Budapesti Képzőművészeti Akadémiára]], noha nem túl nagy meggyőződéssel. Tulajdonképpen jóbarátját, Mikó Istvánt kísérte el, ám végül őt vették fel (Mikót csak egy évvel később). A főiskola ideje alatt Dési Huber kollégista volt. Az iskolán [[Burghardt Rezső]] osztályába került, de hamar Bencze László vette át a csoportot. A második év végén a festő szakot választotta, az absztrakt festő [[Bán Béla]] osztályában folytatta tanulmányait, ugyanakkor párhuzamosan eljárt mintázást tanulni [[Pátzay Pál]]hoz, akvarellt tanulni Elekffy Jenőhöz, Sinkovics Jenőhöz pedig a sokszorosító grafikát megismerni, anatómiát
A Főiskola után még a főváros és a Művelődési Minisztérium ösztöndíjasaként többedmagával kibérelt egy műtermet. Itt készítette ''Utcabál'' című képét, amit az 1949-es [[Világifjúsági Találkozó|VIT]] ihletett (jelenlegi holléte nem ismert). Az alkotás nem nyerte el az ítészek tetszését, ezért csak 1957-ben mutathatta be, és a siker nyomán azonnal megkapta a [[Munkácsy Mihály-díj]]at. Szorgosan tevékenykedett a Művészeti Alap, a Művészeti Szövetség és a Fiatal Képzőművészek Közössége elődjének létrejöttében, de a politikai indíttatású megkeresésektől igyekezett távol tartani magát. Az alkotásnak nem voltak meg a fizikai feltételei Budapesten, nem volt lakása, pedig 1956-ban megnősült. Ezért – a művésztelepi kollégák meghívására – hazaköltözött Miskolcra. ''„Egy aktatáska ecsettel érkeztem Miskolcra”'' – emlékezett vissza a kezdésre. A miskolci helyzetről így nyilatkozott: ''„Miskolc … egy szerencsés összetételű telep. Nem alakult ki
Tóth Imre az elkövetkező néhány évet viszonylagos visszavonultságban töltötte. Ez azonban nem a művészi közélettől való távol tartást jelentette, mert egy ideig tanított a Vasutas Képzőművészeti Körben, a Vasas Körbe is eljárt, műtermében is rendszeresen összejártak a művész kollégák, és gyümölcsöző beszélgetéseket folytattak a művészet kérdéseiről. Szabályos iskola alakult ki körülötte, a műterem egy pezsgő művészeti fórum helyszínévé vált. Erre a visszavonultságra a saját művészetének, kifejező stílusának megteremtése miatt volt szüksége. 1960 volt az az év, amikor saját értékrendje szerint is kiállítható műveket alkotott; széles ecsetkezelés, színes ritmusképlet jellemezte képeit, amivel – a síkba rendezés ellenére is – érzékeltetni tudta a perspektívát. Ekkor kezdett kiállítani a
1962-ben kétéves [[Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíj|Derkovits-ösztöndíjban]] részesült, ami kis anyagi biztonságot jelentett számára, hogy elmélyültebben dolgozhasson. Festett és grafikázott. Először a [[fametszet]] és a [[linóleummetszet]] technikája
Átmeneti egészségügyi problémák után grafikákkal és festéssel nyerte vissza alkotóerejét. Tele volt ötlettel, egyetlen kis vázlatból több képet hozott létre (''Béketelep'', ''Vargahegy'', ''Nyár'', mind 2001-ből). Az 1980-as évek második felétől a művészeti közéletben kialakuló bizonytalanság ellenére Tóth Imre következetesen a maga megszabott úton haladt, ragaszkodott a saját maga alkotta igényességhez. Ez a hozzáállás az egész
Tóth Imre 2004-ben hunyt el Miskolcon. Festményeinek legjellemzőbb darabjai, „tóthimrésen” kolorisztikus csendéletei és tájképei figurális alkotásokból fejlődtek tovább. A technikai tudás, a festői-grafikusi stílus és világnézet nála párhuzamosan és egymással összefonódva fejlődött. Grafikáinak stílusa látszólagosan más formavilágot képvisel. A lényeg kiemelése, tiszta szerkezet, egyensúly, ezek leginkább rézkarcaiban tükröződnek. Érdeklődésének középpontjában a kétkezi munkát végző, gyárakban keményen dolgozó ember állt. A művészet kérdéseiben határozott véleménye volt, ezeket kifejtve a pályatársak, a kollégák számára is irányt tudott mutatni. Tevékenységével a magyar grafika
==Fontosabb egyéni kiállításai==
|