„Depeche Mode” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
forma
Piazza (vitalap | szerkesztései)
57. sor:
[[1976]]-ban [[Vince Clarke]], és a jövendő billentyűs, volt basszusgitáros [[Andrew Fletcher (zenész)|Andrew Fletcher]] a London közelében fekvő [[Basildon]]ban megalapította a ''„No Romance in China”'' nevű együttest, ami nem igazán tűnt sikeresnek. [[1979]]-ben Vince Clarke új csapatot („Composition of Sound”) alapított Fletcher közreműködésével, Ehhez csatlakozott Martin L. Gore, aki korábban a The French Look és a Norman and the Worms nevű zenekarban [[gitár]]ozott. [[1980]]-ban Clarke meghívására csatlakozott énekesként [[David Gahan]], ezzel megszületett a '''Depeche Mode'''. A Depeche Mode tisztán [[elektronikus zene]]t játszó banda lett: minden hangot [[szintetizátor]]okkal állítottak elő. Az együttes első hivatalosan megjelent száma a "[[Some Bizarre]]" című válogatáslemezen megjelenő "[[Photographic]]" volt, azonban az első kislemez nem ez, hanem a "[[Dreaming of me]]" lett, immár a Daniel Miller vezette Mute Records kiadásában. E kiadó első TOP20-as száma a brit slágerlistán a Depeche Mode második kislemeze, a "[[New Life]]" lett, a 8. helyig jutó "[[Just Can't Get Enough]]" után pedig érkezett az együttes első nagylemeze, a ''[[Speak & Spell (album)|Speak & Spell]]''. Az albumon dalszerzőként meghatározó Clarke azonban 1981 végén kivált az együttesből. Innentől kezdve az újsághirdetéssel felvett [[Alan Wilder]] helyettesítette őt a koncerteken, ám őt csak az [[1982]]-es ''[[A Broken Frame]]'' album után vették be hivatalosan a Depeche Mode-ba. Wilder nemcsak a hangmérnöki és szintetizátorosi feladatokból vette ki mind nagyobb részét az együttesben, de a harmadik ([[Construction Time Again]], 1983) és a negyedik ([[Some Great Reward]], 1984) albumon 1-1 dal szerzőjeként is közreműködött az időközben zsenialitását kibontó Gore mellett. Az együttes első négy nagylemezét válogatáslemez zárta le. A [[Black celebration]] (1986) és a [[Music for the masses]] (1987) kultikus bandává tette a Depeche Mode-ot, az utóbbi turnéjának 101. zárókoncertjéről koncertfilm született.
 
Erőteljes stílusváltást követően 1990-ben 6 millió eladott példányszámmal a Depeche Mode máig legsikeresebb albuma, a [[Violator]] jelent meg, melynek két kislemeze (Personal Jesus, Enjoy the Silence) is rendszeresen szerepel az évtized, illetve minden idők legjobb popslágereinek listáin. Az 1993-as [[Songs of Faith and Devotion]] nagylemez azonban minden korábbinál rockosabb, teltebb hangzást kapott. A lemezt követő meghosszabbított turné 1994-ben az együttest mélypontra juttatta. Fletcher idegösszeomlása miatt idő előtt elhagyta a turnét, Gore alkohol-, Gahan drogproblémákkal küzdött (1995-ben drogmámorban felvágta az ereit, 1996-ban pedig túladagolta magát és szinte a halálból hozták vissza az orvosok), végül 1995-ben Wilder elhagyta az együttest. Azóta három tagú a Depeche Mode. A Wilder nélkül készülő nagylemezeken rendre külső producer segédkezik. Így az 1997-es [[Ultra (album)|Ultra]] Tim Simenon, a 2001-es [[Exciter (album)|Exciter]] Mark Bell, a 2006-os [[Playing the Angel]] és, a 2009-es [[Sounds of the Universe]] és a 2013-as [[Delta Machine]] Ben Hillier közreműködésével készült.
 
== A Depeche Mode Magyarországon ==