|
== Élete ==
Oscar-Arthur Honegger néven született Észak-[[Franciaország]]ban. [[Zene]]i tanulmányait szülővárosában kezdte, de [[1909]]-től már a [[zürich]]i konzervatóriumban tanult. Jó tanárai voltak, zeneelméletre ''Lothar Kempter'', [[hegedű]]re ''Willem de Boer'' oktatta. [[1911]]-től [[1914]]-ig a [[párizs]]i Conservatoire hallgatója volt, ahol ''Capet'', ''d'Indyd’Indy'', ''Widor'' és ''Kempter'' voltak a tanárai. Fiatal korában rajongott [[Johann Sebastian Bach|Bach]] zenéjéért, a nagy mesternek főleg a [[Kantáta|kantátái]] és a [[korál]]jai fogták meg. Később [[Ludwig van Beethoven|Beethoven]] és [[Richard Wagner|Wagner]] zenéjét tanulmányozta, majd felfigyelt a „modernekre”, [[Claude Debussy|Debussyre]], [[Igor Stravinsky|Stravinskyra]] és [[Szergej Szergejevics Prokofjev|Prokofjevre]] is.
Első kamaraszonátáiban a Wagner és Debussy nevéhez köthető német és francia zenei nyelvet próbálta összeegyeztetni, de már ekkor fel lehet figyelni egyéni, merész, meglepő hangjára színpadi műveiben (például a ''Le Dit des Jeux du Monde'' című [[balett]]jében). Szinte törvényszerű volt, hogy [[1920]]-ban a ''Hatok (Les Six)'' csoportjához (Darius Milhaud, Georges Auric, Louis Durey, [[Francis Poulenc]] és Germaine Tailleferre) és [[Jean Cocteau]]-hoz kapcsolódott, bár nem értett egyet a csoport minden zeneesztétikai nézetével. A csoport fő célja a pompás, nagyszabású zenei nyelvezettel való szembenállás volt, az egyszerű, modern zenét akarták elterjeszteni. Ismerve Honegger zenei pályafutását, stílusát, már kezdettől fogva csak lazán tartozhatott a csoporthoz.
Első nagy sikerét a René Morax szövegére írt ''Dávid király'' ''(Le Roi David)'' című drámai [[zsoltár]]ával aratta [[1921]]-ben. Valószínűleg Bach hatására vezethető vissza, hogy a műben [[narrátor]]t szerepeltet, és a kórust is sajátosan alkalmazza. Később ezt a darabját [[oratórium]]má dolgozta át. Még ebben az évben mutatták be, szintén sikerrel, a ''Nyári pásztorének'' (''Pastorale d'été)'') című darabját, amit kis zenekarra írt. Ekkoriban írta finom hangú hegedű-, [[brácsa]]- és [[Cselló|gordonkaszonátáit]]. Az [[1923]]-as ''Pacific 231'' című zenekari darab, amit ''Serge Koussevitzky'' vezényletével mutattak be, kirobbanó sikert aratott. A mű a „gépzene” első példája, és egy [[gőzmozdony]] volt az „ihletője”. Ha a mozdony, mint zenei téma meglepő, akkor az [[1928]]-ban szintén sikerrel bemutatott ''[[Rögbi|Rugby]]'' ismég nagyobb meghökkenést válthatott ki, ez ugyanis a zeneszerző kedvenc [[sport]]járól szólt. Ezek a művek mind meglehetősen ellentétesek a ''Hatok'' deklarált zenei hitvallásával: nem „egyszerűek”, nem laza szövésűek, sokkal inkább pompás hanghatásokra épülő drámai képek sorozatából állnak.
Jelentős műve az ''AntogonéAntigoné'' című operája, amit Cocteau szövegére írt. [[1931]]-ben mutatta be első [[Szimfónia|szimfóniáját]], amit még négy további követ ebben a műfajban. Az [[1935]]-ös év eseménye a ''Paul Claudel'' szövegére írt, különleges hangvételű ''Johanna a máglyán'' (''Jeanne d'Arc au bûcher'') című „színpadi oratóriuma”. A ''II. szimfóniában'' a háború, Párizs német megszállása ellen emelte fel szavát a zene nyelvén. A bemutatót ''Paul Sacher'' vezényelte a Bázeli Kamarazenekar élén.<ref>Paul Sacher a modern zene támogatója volt, a Bázeli Kamarazenekar számára több művet is rendelt a kor zeneszerzőitől. A magyar zenetörténetbe is beírta a nevét azzal, hogy ő kérte fel [[Bartók Béla|Bartók Bélát]] ''[[Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára]]'' és ''[[Bartók: Divertimento|Divertimento]]'' című művének megírására.</ref> A következő szimfóniákat felváltva ''Charles Münch'' és ''Sacher'' mutatta be. Legjobb művének sokan a ''III., „Liturgikus” szimfóniát'' tartják, amelynek első és harmadik tétele [[Haláltánc (műfaj)|haláltánc]] jellegű, de a befejező részből a feloldozás hangját hallhatjuk ki, különösen a záró [[fuvola]]dallamból. Művei [[karmester]]eként egyébként maga Honegger is sikeres hangversenykörutakat tett [[Európa|Európában]] és [[Amerika (szuperkontinens)|Amerikában]]. Felesége, ''Andrée Vaurabourg'' kiváló [[Zongora|zongorista]], férje műveinek elhivatott tolmácsolója volt.
[[1948]]-ban a zürichi egyetem díszdoktorává avatták, [[1952]]-ben az ''Institute de France'' választotta tagjává. Párizsban tanított is, nevesebb tanítványai közé számít ''Eugene Kurtz'' és ''Lester Trimble''. Élete vége felé már megromlott az egészsége, Párizsban hunyt el [[1955]]-ben, szívbetegség következtében. Halála után felesége ''Honegger-díj''at alapított, amivel kétévente jutalmaznak zeneszerzőket.
== Jelentősége ==
|
