„Szerkesztő:Vigyori93/próbalap” változatai közötti eltérés
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló |
|||
52. sor:
* talajtípustól függően szükség lehet alátétre, általában égetett agyag gyűrűkre<ref name='Kheirabadi'></ref><ref name='Smith'></ref>
Annak ellenére, hogy maga az építkezés folyamata egyszerű, egy qanat megépítése részletes altalajiföldtan-ismeretet és kifinomult mérnöki érzéket követel meg. A qanat lejtésére fokozottan figyelni kell: ha túl lapos, nem vezeti le a vizet, ha túl meredek, akkor a kelleténél nagyobb erózió miatt beomolhat a rendszer. Ugyancsak beomláshoz vezet a talaj állapotának helytelen felmérése, ami legjobb esetben alapos újraépítéssel jár, de akár a dolgozók halálát is okozhatja.<ref name='Smith'></ref>
== Jegyzetek ==▼
===
Egy qanat megépítéséhez általában 3-4 ''muqannīs'' szükséges. Egy gyengén lejtő qanat építésekor egyikük a vízszintes járatot ássa, a másik kiemeli a kiásott földet a járatból, a harmadik pedig szétteríti a földfelszín felett a kiásott földet.<ref name='Smith'></ref>
A csapat általában a céltól kezdi a munkát, ahová a víz érkezni fog és felfele halad a kiindulási pontig, a tesztkútig. A függőleges aknákat menetközben ássák ki, egymástól 25-30 méterre. Az aknák közti távolság függ a kiásásukba fektetett munkától, az összekötő járat kiásásába fektetett erőfeszítéstől, illetve a karbantartáshoz szükséges energiabefektetéstől. Minél kisebb a qanat lejtése, annál közelebb vannak egymáshoz a függőleges aknák. Ha a qanat hosszúnak ígérkezik, mindkét végén egyszerre kezdik el a munkálatokat. Néha mellékágakat is ásnak, hogy kiegészítsék a vízhozamot.<ref name='Kheirabadi'></ref><ref name='Smith'></ref>
Míg [[Irán]] legtöbb qanatja nem haladja meg az 5 km hosszat, [[Kermán]] környékén akadnak 70 km körüli példányok is. A függőleges aknák mélysége 20-200 m között mozog, [[Horászán]] területén található a legmélyebb, mely 275 m-re nyúlik a földfelszín alá. Ezek az aknák elősegítik az építést és a karbantartást, akárcsak a légcserét. A mély aknák közbeeső kiszögelléseket is megkövetelnek, a kiásott föld kiemelését megkönnyítendő.<ref name='Kheirabadi'></ref><ref name='Smith'></ref>
A megépítés sebessége függ a mélységtől és a talaj minőségétől. Ha puha és könnyen megmunkálható, 20 m mélységben egy nap alatt négy munkás 40 méternyi vízszintest járatrészt tud kiásni egy nap alatt. Mikor a függőleges akna eléri a 40 m mélységet, már csak 20 métert tudnak ásni vízszintesen naponta, 60 m-nél ez 5 m/napra csökken. [[Algéria|Algériában]] az átlagsebesség 2 m/nap 15 m mélységben. A mély és hosszú qanatok (azaz a legtöbb) megépítése évekbe, sőt évtizedekbe telik.<ref name='Kheirabadi'></ref><ref name='Smith'></ref>
A kiásott földet általában bőrzsákokba pakolják és kiemelik a függőleges aknákon keresztül, majd az akna kijárata körül felhalmozzák, hogy védelmet nyújtson a szél és eső által odahordott törmelékekkel, hulladékokkal szemben. Ezeket a kupacokat le is takarhatják, hogy megerősítsék a védelmet. Felülnézetből az aknakijáratok bombakráterek benyomását keltik.<ref name='Smith'></ref>
A qanat vízterelő járatának eléggé meredeknek kell lennie ahhoz, hogy a víz könnyedén folyjon le benne. Azonban túl meredeknek sem szabad lennie, a vízhozamot a kritikus értékek között kell tartani. Ha túl meredek a lejtés, a kialakuló hullámok erőteljes eróziót okoznak, ami károsíthatja vagy tönkreteheti a rendszert. Rövidebb qanatok esetében a lejtés 1:1000 és 1:1500 között mozog, a hosszabbakban szinte eléri a vízszintest. Ilyen mértékű pontosság rutinszerűen érhető el vízmérték és kötél segítségével.<ref name='Kheirabadi'></ref><ref name='Smith'></ref>
Azokban az esetekben, ahol a lejtés meredekebb, földalatti vízeséseket is alakíthatnak ki, alkalmasan megtervezve arra, hogy magába vonja az energiát, minimális erózióval (rendszerint szigeteléssel). Néhol a víz erejét földalatti malmok meghajtására fordítják. Ha nem megvalósítható, hogy a qanat felszín fölötti végét a település közelében alakítsák ki, szükségessé válik egy föld feletti ''jub'' vagy csatorna ásása. Ezt lehetőség szerint kerülik, így is korlátozva a szennyeződést, a felmelegedést és a párolgás okozta vízveszteséget.<ref name='Kheirabadi'></ref><ref name='Smith'></ref>
=== Részesedők ===
A perzsák már i.e. 328-ban használtak [[vízóra (időmérő)|vízórát]] a qanatok vizének igazságos és pontos elosztására az arra jogosultak számára, öntözés céljából. Iránban, különösen Zibad területén, a vízórák használata i.e. 500-ra nyúlik vissza. Később a preiszlám szent ünnepek pontos meghatározására is használták, mint a ''Yaldā'' (téli napforduló), a ''Tiregān'' (nyár közepe) vagy a ''[[Perzsa újév|Nowruz]]'' (tavaszi napéjegyenlőség) - a legrövidebb, a leghosszabb és az egyenlő nappalok, illetve éjszakák az év folyamán. Az Iránban használt vízórák voltak az éves naptárak beütemezésére leggyakorlatiasabb ókori eszközök.<ref name='Kheirabadi'></ref> Perzsiában a vízórák (avagy ''Fenjaan''ok) pontossága megközelítette a ma használt időmérő eszközökét. A fenjaan volt a legpontosabb és legelterjedtebb időmérő eszköz arra, hogy kiszámolják a vízmennyiséget, amennyit a földműves elvihet a qanat vizéből az öntözéshez, illetve az időpontot, mikor ezt megteheti, mindaddig, amíg le nem cserélték nála pontosabb órákra. A perzsa vízórák gyakorlatias és hasznos eszközök voltak a qanat vizében részesedők számára, segítségével meghatározhatták, hogy mennyi időbe telik vizet a földjeikre juttatni. A qanat volt az egyetlen vízforrás a mezőgazdasághoz és az öntözéshez, ezért elengedhetetlen volt az igazságos vízelosztás. Ennek megfelelően két becsületes és körültekintő időst választottak meg a vízórák kezelőinek, ők felügyelték a fenjaanokat és jelentették be a pontos időt a nappal és éjszaka.
A fenjaan egy vízzel teli méretes edényből és egy közepén apró lyukkal ellátott tálból állt. Mikor a tál megtelt vízzel, lesüllyedt az edénybe, ekkor a kezelő kiürítette a tálat és visszatette a víz tetejére. Közben számolta, hogy hányszor süllyedt el a tál, minden süllyedéskor egy kavicsot tett egy bögrébe.
A hely, ahol az óra és kezelője voltak, ''khaneh fenjaan'' néven volt ismert. Rendszerint egy fogadó felső emeletén volt, nyugatra és keletre néző ablakokkal, hogy mutathassák a napkelte és napnyugta időpontját. Emellett létezett egy másik időmérő eszköz is, a ''staryab'' vagy [[asztrolábium]], de ezt leginkább csupán babonák miatt használták, nem volt megfelelő a földművesek naptáraként. A zibádi vízóra 1965-ig volt használatban, ekkor cserélték le korszerű időmérő eszközökre.<ref name='Kheirabadi'></ref>
▲== Jegyzetek ==
{{jegyzetek}}
| |||