„Aaron Copland” változatai közötti eltérés

Hazatérve úgy döntött, hogy főállású zeneszerző lesz. A [[Carnegie Hall]] közelében telepedett le (ahol közel harminc évig lakott), és 1925-ben és 1926-ban a Guggenheim Alapítvány által folyósított 2500 [[Amerikai dollár|dolláros]] ösztöndíjából élt – igen takarékosan. Ezt követően előadások, koncertek, alkalmi állások és díjazások, kölcsönök segítségével és mecénások által biztosított összegekből tartotta fenn magát.

Copland húszas évekbeli szerzeményei modernista jellegűek voltak, és – akárcsak a többi modern művészeti ág esetén – csak bizonyos elit körök mutattak érdeklődést iránta. A francia „Hatok” (Les Six) mintájára megalakította a Fiatal Zeneszerzők Csoportját (Young Composer'sComposer’s Group), aminek az volt a feladata, hogy a modern zenei törekvéseket bevezesse a zenei közízlésbe. Bekerült az [[Alfred Stieglitz]] köré csoportosult művészi körbe is, ahol számos vezető művésszel (többek között Paul Strand, Edward Weston, Ansel Adams, Georgia O'KeeffeO’Keeffe, Walker Evans) ismerkedett meg (később részben Evans fényképei inspirálták Copland ''The Tender Land'' című operáját). Megpróbált a kortárs zeneszerzőkkel (Carl Ruggles, [[Charles Ives]]) versenyre kelni, de az időszak zenéjét a populárisabb zenei stílusok, főleg a [[Dzsessz|jazz]] és [[George Gershwin]] uralta (egy időben maga is úgy vélekedett, hogy a szimfonikus jazz területén léphetne tovább). Fiatal kortársaival (Roger Sessions, Roy Harris, Virgil Thomson, Walter Piston) együtt munkálkodott közös koncerteken bemutatni munkáikat az új közönségnek. A csoport Copland vezetésével működött, segítették egymás munkáját. Copland mindvégig kapcsolatban maradt a fiatal komponistákkal, így lassan kiérdemelte „az amerikai zene dékánja” címet.

A [[Nagy gazdasági világválság|gazdasági válság]] éveiben [[Európa|Európába]], [[Afrika|Afrikába]] és [[Mexikó]]ba utazott. Utóbbi országban kötött barátságot Carlos Chavez zeneszerzővel, és ezután gyakran tartózkodott az országban, itt írta ''El Salón México'' című művét 1936-ban, amely már a szélesebb rétegek elérését tűzte ki célul. Ezt követően a rádió számára is írta ''Prairie Journal'' című darabját, amelyben az amerikai táj zenei leírásával próbálkozott. Ezt a ''John Henry'' című, népballadára épülő rádiózene követte. Ez a zenei törekvés későbbi zeneszerzői törekvéseiben folyamatosan jelen lesz. Ugyanakkor nyitott a színház irányába is, több amerikai szerző darabjához írt színpadi kísérőzenét (például [[Irwin Shaw]] ''Csendes város''ához). 1939-ben a filmek következtek: az ''Egerek és emberek'' és ''A mi városunk'' című mozikhoz írt zenét. [[Balett]]eket is írt, mint például a rendkívül sikeres ''Billy , a kölyök'' (1939). Ezzel Copland az amerikai zene elismert képviselője lett (mint [[Igor Stravinsky|Stravinsky]] az orosz zenéé), és egyre inkább vezető szerepet játszott az Amerikai Zeneszerzők Szövetségében. Tevékenysége eredményeként a [[második világháború]] végére már kielégítő anyagi biztonságba került, ennek ellenére tovább folytatta az írást, a tanítást, végül elkezdte a karmesterkedést[[karmester]]kedést is. 1935-től 1944-ig (majd 1951–1952-ben) a [[Harvard UniversityEgyetem]] tanára volt.

Az 1940-es évtized volt Copland legtermékenyebb időszaka. Ekkor írta híressé vált ''Rodeó'' (1942) és'' Appalachian Spring'' (1944) című balettjeit, a ''Lincoln Portrait'' és a ''Fanfare for the Common Man'' című művekkel pedig hazafias témájú darabjait. ''Harmadik szimfóniája'' (1944–1946) a 20. század legnépszerűbb amerikai szimfóniája lett. 1948-as ''Klarinétverseny''ében a [[klarinét]]on kívül [[Vonós hangszerek|vonósokat]], [[Hárfa|hárfát]] és [[Zongora|zongorát]] használt, ''Four Piano Blues'' című darabjában a jazz hatása jelenik meg.

A [[második világháború]] utáni politikai hangulatra jellemző, hogy 1953-ban a ''Lincoln-portré'' című alkotásának bemutatását [[Dwight D. Eisenhower|Eisenhower]] elnök beiktatási ünnepségén letiltották, mi több, még a [[Az Egyesült Államok Kongresszusa|Kongresszus]] elé is beidézték, ahol azt vallotta, hogy sohasem volt kommunista. A gyanúsítások ellenére az 1950-es években és a hatvanas évek elején még elutazott az európai és a [[Szovjetunió|szovjet]] [[avantgárd]] zenei stílusok tanulmányozására. [[Japán]]ben is járt ebben az ügyben, itt komoly hatással voltak rá [[Takemicu Toru]] zeneszerző munkái, de további benyomásokat szerzett a legújabb zenei irányzatokról [[Lengyelország]]ban és [[Skandinávia|Skandináviában]] is.

1954-ben megbízást kapott a Richard Rodgers–Oscar Hammerstein párostól egy opera megírására, James Agee egyik műve után, ''The Tender Land'' címmel. A nem túl erőteljes szöveg ellenére Copland igényes művet hozott létre, amelyami az amerikai operaházak standard darabjává vált.