„Mihail Nyikolajevics Tuhacsevszkij” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
138. sor:
 
== Szemben a sztálini vezetéssel ==
AzA német–orosz viszony [[II. Katalin orosz cárnő]] óta meghatározó volt [[Oroszország]]ban, és Tuhacsevszkij azok közé tartozott, akiket dühödt [[németellenesség]] jellemzett. Ez a nézete azonban nagyon sokaknak nem tetszett, hiszen Lenin 1922. április 16-án, a [[genovai konferencia|genovai konferenciával]] egy időben [[Rapallo]] észak-olasz kisvárosban aláírt egy egyezményt, amelyben helyreállította a diplomáciai kapcsolatot Szovjet-Oroszország és Németország között, valamint kölcsönösen lemondtak egymással szemben [[területi követelés]]eikről. Ez a megállapodás tartalmazott egy titkos konvenciót, mely alapján a [[Reichswehr]] legfelsőbb parancsnoksága és a Vörös Hadsereg vezérkara megegyezett abban, hogy a korlátozásokkal sújtott német haderőnek a szovjet fél technikai segítséget nyújt. Ennek a „kölcsönös segítségnyújtásnak” a keretében azt a gyakorlatot folytatták, mint amit 1921-ben már tulajdonképpen elkezdtek. Vagyis, hogy a szovjethatalom „fű alatt” megkapta a Németország területén korlátozott és ellenőrzött hadipotenciál egy részét, melynek keretében német üzemek létesültek országszerte. Cserébe a szovjetek német katonákat képeztek ki, és kereskedelmi áruforgalom címén az üzemekben gyártott [[fegyver]]ek és [[vegyi fegyver]]ek egy részét átadták Németországnak. Ez a fajta együttműködés a két ország között egészen 1933 közepéig, [[Adolf Hitler|Hitler]] hatalomra jutásáig folytatódott.<ref>{{Opcit|n=Latyij és Romanov|o=71-72}}</ref>
 
A technológiai segítségnyújtás hihetetlen összeggel gyarapította a szovjethatalmat, hiszen 1928-ban a német hadikiadásokra elkülönített 73 millió márkából 5,7 milliót tett ki a német légierő szakembereinek és páncélos tisztek szovjetunióbeli kiképzése. Tuhacsevszkij sem húzhatta ki magát a németek segítése alól, hiszen hat alkalommal járt szolgálati úton [[Németország]]ban, ahol megtekintett több hadiüzemet, és megtapasztalta a német hadigépezet fejlődésének hihetetlen tempóját. Az itt szerzett tapasztalatai megint szembeállították Sztálinnal, mert meg volt győződve arról, hogy a német katonai fejlesztések fenyegetést jelentenek számukra. Ezzel szemben Sztálin partnernek gondolta Hitlert, és a megegyezés híve volt. A jövedelmező német–szovjet kapcsolatok haszna sem volt utolsó szempont nála. Tuhacsevszkij híres, és mára katonai tananyagként kötelező olvasmánynak tekinthető elemzései közül is kiemelkedik az 1935-ben megjelent ''A mai Németország katonai tervei'' című. Ebben már vizionált egy erős, és számukra is veszélyt jelentő német haderő felállításáról. Ugyanezen évben amikor megírta a ''Hitler háborús tervei'' című cikkét, melyben a német tervekről alkotott véleményét fejti ki, az írást a [[Pravda]] a nyilvánosság részére a tényeket elferdítve adta tovább, hiszen Sztálin nem hitt neki, és oldalakat kitörölt az eredeti anyagból. Új címet adott neki, mely végül a ''A mai Németország katonai tervei'' címen jelenhetett meg. A cikk mindezek ellenére bombaként hatott. A német nagykövet hivatalosan is tiltakozott [[Makszim Makszimovics Litvinov|Litvinov külügyi népbiztosnál]], és Sztálinnál ez volt az utolsó csepp a pohárban. Bizonyossággá vált számára, hogy valamit tennie kell Tuhacsevszkijjel. Ekkorra már gyakorlatilag az összes pártbeli ellenségével leszámolt, és az a félelme támadt, hogy a fiatal marsall az igazi tekintélyt soha nem szerzett Vorosilovtól megszerezheti a hadügyi népbiztosságot, és így akár még az ő pozícióját is veszélyeztetheti. A cikk körül kialakult vita és hatalomvesztési félelmei összecsengtek, ezért az ambiciózus marsallal való leszámolás napja egyre közeledett.<ref>{{Opcit|n=Latyij és Romanov|o=72-74}}</ref><ref>{{Opcit|n=Tuhacsevszkij|o=340-347}}</ref>