„Magyarigen” változatai közötti eltérés

1 386 bájt hozzáadva ,  8 évvel ezelőtt
A város első statútumát 1664-ben szerkesztették és [[Alsó-Fehér vármegye|Fehér vármegye]] 1670-ben fogadta el. Egy hadnagy és egy bíró állt az élén, mindkettőt évente választották. A nemesek hadnagya a nemesek felett ítélkezett, a (“paraszt”) bíró pedig a köznép (kézművesek és jobbágyok) felett. Kincstári uradalmát 1715-től a katolikus püspökség művelte, majd 1751-ben az országgyűlés formálisan is nekik ítélte. Rajtuk kívül jelentősebb birtokosai közé tartozott az Inczédy és a [[Teleki család]]. Az 1738-as pestisjárványban 152 lakosa halt meg. Három református temetője volt: polgári, nemesi és papi. 1750-ben 154 háztartással írták össze, közülük 18 volt egytelkes nemes, 53 jobbágy, 77 [[zsellér]] és hét szolga. Ugyanekkor 40 távollévő nemes birtokolt határában. 1761-ben 102 [[Ortodox kereszténység|ortodox]] és 30 [[Román görög katolikus egyház|görög katolikus]] román család lakta. 1770-ben nagy része leégett. Köznépe 1784. november 10-én lerombolta a nemesi kúriákat. [[Latin rítusú katolikus egyház|Római katolikus]] közössége 1810-ben szerveződött [[Plébánia|plébániává]].
 
1848-ban a magyarigeni, a [[celna]]i és [[igenpataka]]i magyarok egy gyengén felfegyverzett, kétszáz fős [[nemzetőrség]]et hoztak létre, Kontz Zsigmond vezetésével. Október 9-én az addig a településen állomásozó Max lovasezredet a [[gyulafehérvár]]i vár védelmére rendelték. 21-én Szász Lajos református [[esperes]] tárgyalásokat kezdett a román népfelkelőket képviselő Nicolae Pop görög katolikus pappal. Szász a fegyverletételt javasolta, de a nemzetőrség vezetői ezt ellenezték. Másnap mégis lefegyverezték a nemzetőrséget, a fegyvereket szekérre rakták és Gyulafehérvár felé indították, de a román felkelők a falu határában lefoglalták és kiosztották őket maguk között. Szász esperes Nicolae Pophoz költözött. 26-án Nicolae Sanduț tribun a magyarigeni magyarokat foglyoknak nyilvánította és a vármegye pincéjébe zárta őket. Weis Károly bányaorvos védelmet kért számukra a gyulafehérvári helyőrségtől, de Trautsch császári ezredes nem méltatta figyelemre a kérést. Másnap, 27-én a román parasztfelkelők 187 magyar férfit végeztek ki a település szélén lévő lóiskolában. Tömegsírjuk a római katolikus templom mögötti telken, a volt római katolikus iskola kertjében található. Tavasszal a bevonuló magyar vadászok harminc helyi románt öltek meg.
 
A 19. században járásközpont volt. Határában 1873-ban 399 [[kataszteri hold]] szőlőt műveltek. 1880-tól működött benne gyógyszertár.<ref>Péter Mária: ''Az erdélyi gyógyszerészet magyar vonatkozásai.'' Kolozsvár, 2002, 45. o. </ref> Az [[EMKE]] 1888-tól magyar leányiskolát tartott fenn, amelyet 1896-ban a magyar állam vett át. Az 1906-as országgyűlési választásokat kerületében az aktivista román politikusnemzedék egyik vezéralakja, [[Alexandru Vaida-Voevod]] nyerte. 1920 után jobb módú magyar gazdái nagyrészt Magyarországra költöztek. Eőri István református egyházmegyei gondnok szervezésében 1924-ig református iskola, egy ideig pedig magyar népbank ''(Hegyaljai Takarékpénztár Rt.)'' működött. 1932-ben református gyülekezete megszűnt önálló lenni, azóta [[Sárd]] társegyháza. 2010-ben az [[Erdélyi református egyházkerület]] legkisebb [[anyaegyház]]a volt, tíz lélekkel.
 
==Látnivalók==
* [[Kálvinizmus|Református]] temploma a legszebb [[barokk]] protestáns templom Erdélyben. A háromhajós, háromszáz férőhelyes épületet 1781 és 83 között emelték, miután a gyülekezet által kicsinek érzett korábbi templomot lebontották. Olasz építészek tervezték. A tágas belső [[stukkó]]kkal díszített, az erkélyek mellvédje szépen faragott. (A kőfaragókat a helyi kőbánya bőven ellátta alapanyaggal.) Tornya 1792-ben épült. [[Szószék]]e szürke [[dalmácia]]i márványból készült, aranyozott akantuszlevelekkel, orgonáját Hán János építette. 15. századi ovális védőfalát 1900 körül elbontották. A kapubástya helyén kétszintes épületet emeltek, melynek földszintjén ma boltok, emeletén pedig a református egyház vendégszobái találhatók.
* A templom melletti református parókia eredetileg 1485-ben épült. 1752-ben [[Bod Péter]] építette át [[Csehsüvegboltozat|csehsüveg]]- és [[dongaboltozat]]okkal. A templomkertben áll Bod Péter síremléke.
* [[Latin rítusú katolikus egyház|Római katolikus]] temploma 1810-ben épült.
* Az 1848-as áldozatok sírja felett állított emlékobeliszk a római katolikus templom mögötti telken.
 
==Híres emberek==