„Történelemfilozófia” változatai közötti eltérés

A „történelem filozófiája” kifejezést [[Voltaire]] használta először, és a [[felvilágosodás]] programját követve, szekularizált formában, az isteni [[gondviselésregondviselés]]re nem hivatkozva írta meg a világtörténelmet. [[Istenbe]] és a keresztre feszítettbe vetett hit elvesztésével a felvilágosult történetfilozófia központi problémája lett a teodícea kérdése. Az emberi észbe és haladásba vetett hitre változtatott keresztény eszkatológiai gondolat a francia felvilágosodás képviselői mellett (mint például Voltaire, [[Condorcet]] vagy [[Jean-Jacques Rousseau|Rousseau]]) a német idealizmus legfontosabb szerzőinek ([[Immanuel Kant|Kant]], [[Georg Wilhelm Friedrich Hegel|Hegel]], [[Friedrich Wilhelm Joseph Schelling|Schelling]]) is központi témájává vált.

A [[ciklikus]]an fejlődő (emelkedő és hanyatló) történelem képét – bizonyos antik illetve [[Ibn Khaldúntól]] származó előzmények után – a XX. században [[Oswald Spengler]] vázolta fel A Nyugat alkonya című munkájában. Spengler nyomán [[Arnold J. Toynbee]] is jelentős történelemfilozófiai megállapításokra jutott, továbbárnyalvatovább árnyalva a ciklusos történelenképettörténelemképet. Velük és a történelem haladását valló gondolkodókkal szemben [[Julius Evola]] az emberiség, a kultúra és a társadalom involúciós (degenerálódó) folyamatát vélte felismerni.