„Giuseppe Garibaldi” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
24. sor:
Garibaldi ezután a római köztársaság (Mazzini) szolgálatába lépett és nemcsak a parlamentben buzgólkodott az olasz egység érdekében, hanem a csatatéren is. 1849-ben Rómát védte a francia intervenciós csapatok ellen, azonban a túlerő ellen tehetetlen volt. Róma elbukása után 3000 önkéntessel az Északi Abruzzokba huzódott, ahol lángelméjének számos jelét adván, sokáig dacolt az osztrákokkal. Midőn ezek végre [[San Martino|San Martinónál]] teljesen bekerítették, maroknyi hadát feloszlatta, ő maga pedig nejével együtt szerencsésen kisiklott üldözői kezéből. Azután [[Ravenna]] vidékén bujdosott egy ideig, miközben hű nejét elragadta a halál.
 
Regényes kalandok után végül [[Chiavari]]ba érkezett, ahol a szárd kormány letartóztatta és a következő alternatíva elé állította: börtön avagy kivándorlás. Garibaldi az utóbbira határozta el magát és [[Tunisz]]ba vitorlázott, melynek ura azonban a francia konzul tiltakozása folytán nem merte őt szolgálatába fogadni. A dologról értesített szárd kormány pedig [[Maddalena]] szigetére internálta, ahol Garibaldi 1850-51-ben szegényesen, vadászat- és halászatból élt. 1851-ben másodszor indult Amerikába, ahol három évig előbb [[New York]]ban mint gyári munkás, majd a [[Csendes-óceán]]on mint hajóskapitány és vállalkozó némi vagyont szerzett, mellyel azután visszatérése után 1854-ben Caprera felét megvette. Öt évet töltött e jóformán lakatlan kis szigeten, csakis családjának és a gazdaságnak szentelve idejét, mignemmígnem az 1859. évi szabadságharc hírére rögtön felcserélte az ekét a karddal.
 
Garibaldiban oly elemi erővel égett a hazafiság lángja, hogy a [[szárd–francia–osztrák háború]]ban nem tudta bevárni a franciák megérkezését, hanem nyakra-főre átkelt embereivel a [[Ticino (folyó)|Ticino]] folyón és Urban osztrák tábornok hadosztályát [[Varese]] és [[San Fermo]] mellett merészen megtámadta. Mindkét ütközetben ő győzött, erre azonban az osztrákok megemberelték magukat és Garibaldit körülfogták. Szerencséjére a francia-szárd fősereg a döntő pillanatban megérkezett a segítségére. A kiszabadult Garibaldi ezentúl is mindig az elővédet vezényelte, de azután északra fordulván, a [[Garda-tó]] balpartján a Dél-Tirolba vezető szorosok megvívásához fogott. Az észak-itáliai Habsburg-hű fejedelemségek (Toszkána, Párma, Modena) behódoltak [[II. Viktor Emánuel olasz király|II. Viktor Emánuel szárd–piemonti királynak]]. Viktor Emánuel szárd király (Cavour sürgetésére) tábornoki rangra emelte és a [[Dél-Tirol]]ba rendelt vadászok fővezérévé tette.
34. sor:
Palermoban Garibaldi mint diktátor minisztériumot nevezett ki, a sziget kormányzására vonatkozó rendeleteket bocsátott ki és azután [[Messina]] felé indult. [[Milazzo|Milazzónál]] ismét egy királyi dandár (5000 ember) akarta útját állani, de Garibaldi 3600 emberével visszaverte a támadókat és az estefelé Palermoból megérkezett erősbítésekkel a milazzói régi váracsot megadásra kényszerítette és azután Messinába sietett, ahol a királyi csapatokat részint az erődbe való hátrálásra, részint a messinai szoroson való átkelésre kényszerítette. Eközben [[Felső-Olaszország]]ból folytonosan érkeztek még önkéntesek, úgy hogy augusztus elején már 6000 garibaldista táborozott Messina mellett a világítótorony környékén, a [[Scylla]] partjain.
 
Már augusztus 6-án éjjel Bixio tábornok 330 önkéntessel halászcsónakokon kelt át a tengerszoroson, míg egy hadihajóvá átalakított gőzös a királyi hajóhadat és a legközelebbi erődöt foglalkoztatta, miközben a hajó összes hajósaival másfélórai harc után el is merült. Bixio a hegyekbe vetette magát és ott szervezte a kalábriai népfelkelést; GarbialdiGaribaldi pedig - egyelőre csak 5000 emberrel - augusztus 19-én szintén átkelt, [[Reggio di Calabria|Reggio di Calabriát]] megtámadta és - ugyan nagy veszteségek árán - el is foglalta. Ekkor is több magyar esett el, köztük Száraz nevű főhadnagy, aki az alpesi vadászoknál szolgált. A királyi csapatok [[Mileto|Miletónál]] gyülekeztek, Garibaldi további előnyomulásakor azonban a Nápolyból jövő erősbítések elé vonultak észak felé. Útközben e seregrész folytonosan körül volt véve részint Garibaldi csapatai, részint a kalábriai népfelkelők által, úgy hogy végül az éhségtől kimerülve, [[Soveria di Manello|Soveria di Manellónál]] 19 ezer ember lerakta a fegyvert.
 
Ezentúl a felszabadító sereg feltartóztatlanul sietett Nápoly felé és szeptember 7-én bevonult. Ugyanekkor a király és a nápolyi helyőrség [[Capua|Capuába]] vonult vissza, mégpedig oly sietősen, hogy az állam pénztárában volt 7 millió tallért sem vitték magukkal. Szeptember 19-én 25 000 önkéntes volt [[Caserta]] körül összpontosítva, és onnan Capua felé nyomult, ahol a király ekkor már 34 000 embert gyűjtött volt össze. Október 2-án a királyi sereg megtámadta Garibaldinak a [[Volturno]] folyó mögötti hadállását, amelyben 25 000 önkéntes állott. Garibaldi eleinte csak igen nehezen védhette meg hadállását és csakis estefelé kényszerítette a királyiakat a visszavonulásra. E csatában 185 magyar huszár Darbay őrnagy vezénylete alatt sikerrel támadta meg a királyi sereg két zászlóalját és a magyar légió gyalogsága (160 ember) is bátran fogadta a királyi lovasság támadását, mely alkalommal két tisztje (Fliegl és Kanyuk) is elesett. A csatát oly közel vívták Capuához, hogy helyenként a vár ágyúi is támogatták a királyi sereg működését.