Főmenü megnyitása

Módosítások

== Életútja, munkássága ==
 
A newNew yorkiYork születésűÁllamban született pszichológus először a [[Princetoni Egyetem]] [[filozófia]] szakán szerzett diplomát [[summa cum laude]] minősítéssel 1964-ben, majd a Pennsylvaniai Egyetemen folytatta tanulmányait, ahol [[állatok|állatkísérleti]] pszichológiára szakosodva végezte el a [[PhD]] képzést 1967-ben. Karrierjét a [[Cornell Egyetem]]en kezdte pszichológusasszisztensként, majd visszatért a Pennsylvaniai Egyetemre pszichológiát tanítani (Cherry, é.n.).
 
Ekkor jött rá munkája során a tanult tehetetlenség létezésére, amit a klasszikus kondicionálás vizsgálata során véletlenül fedezett fel. [[Kutya|Kutyákat]] sokkoltak elektromos áramütésekkel, amik nem tudtak elmenekülni a kellemetlenség elől, majd azt tapasztalták, hogy miután menekülési útvonalat nyitnak számukra, akkor is a ketrecben maradnak, beletörődve sorsukba. Az állatok elveszítették életre motiváltságukat, semmi sem érdekelvén őket, teljes apátiába kerültek. Seligman azt tapasztalta, hogy a kísérletet emberekkel megismételve, amiben az áramütéseket kellemetlen zajra cserélte, ugyanezt az eredményt kapta, az emberek érdektelenséget mutattak helyzetüket illetően, beletörődtek a rossz körülményekbe. A kísérlet eredményét kiterjesztve és általánosítva bizonyos élethelyzetekre, megállapította a tanult tehetetlenség motivációt és önértékelést romboló hatását, és annak [[depresszió]]val való szoros kapcsolatát. Rámutatott arra a jellemző viselkedési mintára, hogy ha az ember folyamatosan sikertelenséget tapasztal, az nagymértékben korlátozza további tervei megvalósításában. A sok kudarc után fokozatosan csökken kezdeményezőkészségünk, úgy érezzük, nem múlik rajtunk semmi, túlzottan külső kontrollos személyiségekké válunk, így fölöslegesnek érezzük minden próbálkozásunkat sorsunk jobbra fordítása érdekében (Seligman, 1975).
146 763

szerkesztés