Főmenü megnyitása

Módosítások

== Hatása, jelentősége ==
 
Seligman jelentőségéhez meg kell említeni a pozitív pszichológián belül egy általa kidolgozott életvezetési módszert, ami angolul annak fontos pontjai mozaikszava alapján a PERMA<ref>*'''P'''ositive emotion*'''E'''ngagement*'''R'''elationships*'''M'''eaning*'''A'''chievement (PERMA)</ref> nevet kapta. Az első elem a pozitív érzelem: minden nap lefekvés előtt fogalmazzunk meg és írjunk le három dolgot, ami jól ment az nap, vagy amiket sikerült elérnünk, hogyan és miért alakultak jól. A második tényező az elkötelezettség: minden apró feladatot, amit amúgy is muszáj valahogy elvégeznünk, végezzünk teljes odaadással, nyújtsuk a maximumot. A harmadik tényező az emberi kapcsolatok, amiknek fontosságára nem lehet elég nagy hangsúlyt fektetni, a negyedik valami náluk nagyobb spirituális jelenléthez való tartozás és szolgálat, ötödikként pedig eredményeink és céljaink, valamint azok elérésének pontos meghatározását említi.
 
2003-ban létrehozta a MAPP<ref>The '''M'''aster of '''A'''pplied '''P'''ositive '''P'''sychology (MAPP)</ref> programot a Pennsylvaniai Egyetemen, vagyis a Pozitív Pszichológiai Központot, ahol vezetésével alkalmazott pozitív pszichológiát tanítanak. Seligman ma már jelentős méretű életművet tudhat a magáénak, s egyben klinikai pszichológus, nevelő, és önsegítő könyvek írója, remélhetőleg a további években sikerül pszichológiai szemléletét még szélesebb körben elterjeszteni és még közismertebbé tenni.
146 763

szerkesztés