„Gyulafirátót” változatai közötti eltérés

Gyulafirátót a [[Bakony]] északkelet-délnyugati csapásirányú vonulatának déli-délkeleti lábánál helyezkedik el mintegy 200 m-es átl.tsz. feletti magasságban. Földtanilag a település 3 különböző képződményre épült, melyből a legidősebb a település északnyugati részén (pl. a templomdombon és a kálvárián) előbukkanó [[triász]] időszaki [[fődolomit]], a település keleti részére jellemző [[miocén]] korú ún. Gyulafirátóti formáció (eredetileg szárazföldi-folyóvízi üledékek) és a délnyugati, nyugati terület alapját képező legfiatalabb képződmény, a [[Séd]] és elődje által felhalmozott [[pleisztocén]]-[[holocén]] folyóvízi agyag és üledék. Gyulafirátót ez utóbbi része egy mocsaras területtel szomszédos. [[Lókút]] és [[Eplény]] irányából több vető ([[törés]], számszerint 4) is Gyulafirátót felé mutat, melynek domborzatilag is jól látható jele az a völgy, ami Eplény irányából Rátótra ereszkedik le északnyugati irányból (a Zircre[[Zirc]]re vezető főút is ebben halad). A Gyulafirátóttal szembeni triász vonulatot egy markáns törés határolja el, melynek vonala Hajmáskér és Kádárta között magasodó sziklafalak képében szemmel is jól látható.

Gyulafirátót klímáját erőteljesen maghatározza fekvése. Az uralkodó szélirány északnyugat-délkeleti, azaz merőleges a Bakony vonulatára. Mivel a Gyulafirátót felett emelkedő vonulatok mintegy 250-300 m-rel magasodnak a település fölé, a csapadék nagy nagy része az ottani felszálló légáramlatoknak megfelelően a hegyek északnyugati oldalán hullik (luv-oldal), s a lee-oldalon fekvő terület, a leszálló légtömegek következtében ennek folytán kevesebb csapadékban részesül. Ugyanakkor, bár a település a Séd-völgy peremén található, azaz a domborzatilag legmélyebben fekvő zóna mellett, a téli félévre jellemző erőteljes északnyugati-szél dominancia miatt nehezebben alakul ki komolyabb lehűlés a téli éjszakákon. Ehhez hozzájárul még az is, hogy az említett vetők által kialakított völgy Eplény irányából lehetővé teszi a szelek direkt behatolását a településre. A délkeleti fekvés miatt sok napsütést kap és nyáron, a hiányos vegetáció miatt környezete gyorsan felmelegszik.

A Veszprém tágabb környezetét még a középkor elején is sűrűn borító eredeti erdők, olykor még az erdőtalajok is javarészt eltűntek az erdőírtás és az egykori intenzív legeltetés következményeként (pl. [[Kádárta]] és [[Várpalota]] között). Guylafirátót környezetében is nagyfokú volt a [[talajerózió]]. A településtől északra ültetett fenyvesek (főleg [[feketefenyő]], Pinus nigra) találhatók, azonban több helyen is megfigyelhető a (cser)tölgy[[csertölgy]] lassú újratelepülése a szabad foltokban (főként a fenyvesek védelmében). A feketefenyő telepítését egykor az indokolta, hogy tagja eredeti élőhelyén a [[xeroterm fenyvesek]] alkotta vegetációnak, azaz jó szárazságtűrő és igen sovány talajokon is megél. Hátránya azonban, hogy a megmaradt talajt elsavagyítja és árnyékolásával kiírtja az eredeti aljnövényzetet. Az alapkőzet nagy területeken a felszínre került, helyenként rajtuk sziklafüves lejtősztyeprétek és nyílt sziklagyepek[[sziklagyep]]ek vannak. A dolomitflóra a Keleti-Bakonyéval mutat megegyezést, a szárazságtűrő (xeroterm) dolomitnövényzet nagy elterjedését a meleg főnszelek[[főn]]szelek is magyarázzák. A tektonikus eredetű mélyedésekben, a felszínre kerülőtörő [[karsztvizek]] hatásáramiatt állandóankialakult vizenyős alluviumon helyenként (pl. GyulafirátótGyulafirátóton) láprétek alakultak ki. A növekvő csapadéknak és a magasabb domborzati helyzetnek (és nem utolsó sorban a jobban megőrződött eredeti talajnak) köszönhetően felfelé, Eplény irányában haladva az idegenhonos feketefenyő után megjelenik a tölgy, majd Eplény magasságában már[[bükk]]erdők bükkerdők váltjákis feldíszlenek.