„2. zongoraverseny (Bartók)” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
17. sor:
== Tételek ==
A
* A III. tétel (egyetlen témát kivéve) az 1. tétel szabad variációja
* A középső tétel önmagában is egy háromtagú forma és még szimmetrikus is: adagio, scherzo, az adagio variációja.
24. sor:
=== Allegro ===
Az első tétel szabályos [[szonátaforma]], egyfajta [[rondó]]-visszatérés elvvel, ami a témák kontrapunktikus szellemű variálásával-fejlesztésével társul. Ennek ellenére a kiindulásként választott alaptémák egyáltalán nem térnek vissza úgy,
A csillogóan virtuóz igényű koncertáló zongoraszólamhoz tisztán fúvósokból és ütőhangszerekből álló együttes társul, amelyben az egyes hangszerek is igényes szólista szerepet kapnak. Az egész tételen végigvonuló lüktető mozgásritmus a barokk zenére is jellemző, mégsem stilizáló játék, hanem Bartók stílusának szerves része, számos nagy művének közös ismertetőjegye.
A mű nyitó taktusaiban felhangzik a kompozíciót indító két meghatározóan fontos téma.
* Az egyiket a szóló trombita játssza, s ha nem gyors tempóban, hanem lassú előadásban sorra vesszük a hangokat, valószínűleg ráismerünk eredetére: a
* Utána következik a sokkal hosszabb,
A kidolgozásban már a stravinskys mottóra irányul a figyelem. A mottó elegáns
A nyitótétel kódája már csakis ebből a mottótémából áll: fuvolán és zongorán, azután a rezeken visszatér az alap- és az inverz forma, majd a kettőt egybegyúrja Bartók egy diadalmas, magyar
=== Adagio ===
A lassú-gyors-lassú szimmetriájára épülő tétel, mint Bartók annyi más lassú tétele, látomásszerű „éjszaka”, vagy „természet” zene.
A szordinált vonósok és az üstdob tört fényű, imbolygó hátteréből, mint magányos távoli monológ lép elő a zongora szólója. Ez a
Ez a rész Beethoven
A gyors középső részben mintha ismeretlen természeti kép tárulna elénk suhanó árnyékaival és fényfoltjaival. Költői látomás a magányról, a kozmikus és az embert közelebbről körülvevő természeti világról.
Ellentétben a ''[[Bartók: Szabadban|Szabadban]]'' sorozat híres zongoradarabjával, ez a jelenet nem az élő természetháttér neszezéseinek megmutatásával indul. A háttér itt a csillagos ég, a végtelenség magánya. A hangtompítós, vibrálás nélkül üres
A ''Presto'' önmagában is szimmetrikus: két „toccata” fog közre egy igazi természetzene-[[
=== Allegro molto ===
A zárótétel a teljes zenekar fényében szólaltatja meg a virtuóz concertómuzsikát. Zenéjét minden részletében a népzene dallamvilága és ritmikája hatja át. Rondótémája a Bartók számos művéből jól ismert dübörgő-zakatoló kisterc
''„Végül a fináléban megszólaló teljes zenekar megszünteti, feloldja a hangzás eddigi szélsőségeit, összefogja a hangszerelés hideg és meleg színeit, a mély és magas, a szűk és tág vonzása-asszociációja után a maga kiegyensúlyozottságával és dús bőségével beteljesít és megbékít”'' – írja [[Kroó György]].
57 ⟶ 55 sor:
A rondóforma közjátékaiban az első tétel témáinak variánsai hangzanak fel triolás ritmusban, könnyedebb karakterrel. Szögletes mozgású témák gördülő ritmusú, gyorsabb előadása a [[reneszánsz]] tánczene ''proportio'' gyakorlatát idézi fel; ez is jele annak, hogy Bartók fantáziáját és zeneszerzői terveit mélyen átitatták ugyan népzenékből eredő ideák, de az európai zene hagyományait nagyon is jól ismerte.
Az első tétel főtémájából alakuló lendületes kóda zárja le és foglalja egységes keretbe a művet. A tételeken átívelő visszatérés-elv, a hídforma maga egyébként, legalábbis elméletileg (vizuálisan magunk elé képzelve a többtételes formát) azzal járna, hogy a kompozíció valamiképpen oda érkezik meg, ahonnan elindult. A zene azonban időben kibontakozó művészet. A ''II. zongoraverseny'' végén is drámai a megoldás:
== Érdekesség ==
| |||