„Földtan” változatai közötti eltérés

Nincs méretváltozás ,  9 évvel ezelőtt
a
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
a (clean up, replaced: USAUSA AWB)
== Kutatási módszerei, irányelvei ==
 
A földtani kutatás alapvetően ''induktív'' ezalatt azt értjük, hogy a jelenségeket először részekre bontja, az egyes részjelenségeket külön-külön vizsgálja, majd a részeredményeket egyesítve alkotja meg a szintézist.
 
A tudományos vizsgálódás három fő módszercsoportja közül a földtudományban az ''empirikus'' megközelítés dominál, azaz elméleteit a jelenségek és azok következményeinek megfigyelése alapján állítja fel; az okokra rendszerint a megfigyelt következményekből következtet vissza. Az ''experimentális'' megközelítés szerepe csak egyes szűk résztudományokban (ilyen a [[kőzetmechanika]] és a [[mikrotektonika]], a [[kőzettan]] egyes, a mélységi kőzetek keletkezését tanulmányozó ágai, a [[geofizika]] némely részterületei stb.) válik alapvetővé. A ''teoretikus'' (elméleti) megközelítés sokáig teljesen spekulatív volt, ezt az időszakot nem is tekinthetjük a tudomány mai értelmében vett földtudománynak. A 20. század második fele óta, mióta mind több elképzelést vagyunk képesek számítógépes modellekkel ellenőrizni, a teoretikus módszerek jelentősége egyre nő.
=== Katasztrofizmus vagy aktualizmus? ===
 
A Föld fejlődését eleinte döntően egyszeri, nagy eseményekre (mint például a [[özönvíz (mitológia)|vízözön]]) vezették vissza ez az elképzelés a katasztrofizmus.
 
A [[geológia]] első önálló törvényszerűségeit, az úgynevezett ''települési törvényeket'' [[Nicolaus Steno]] (1638–1686) dán fizikus fogalmazta meg, aki rámutatott arra, hogy az [[üledékes kőzetek]] egymásra rétegződő (települő) sorozataiból a Föld múltjára következtethetünk.
Az 1790-es években [[William Smith (geológus)|William Smith]] (1769–1839) felismerte, hogy az egymásra települő rétegeknek nemcsak fizikai és kémiai tulajdonságai különböznek egymástól, de ősmaradványaik is. Rájött, hogy jellemző ősmaradványaik alapján az egymástól igen messze települő kőzetek is jól azonosíthatók, majd tapasztalatai alapján összeállította Anglia első földtani térképét.
 
Az ''uniformitarizmus'' elvét [[Charles Lyell]] (1797–1875) fejlesztette tovább. Az '''aktualizmus''' elvének lényege, hogy a Föld múltjában ugyanazok a folyamatok hatottak, mint jelenleg tehát a mai folyamatokat és termékeiket megfigyelve megtudhatjuk, milyen folyamatok hozták létre a múltban az ilyen típusú kőzeteket. Ezek a folyamatok nem katasztrófaszerűek: kis erők hatnak hosszú időkig.
 
A [[katasztrófaelmélet]]et a 19. század elején alkotta meg [[Georges Cuvier]] báró (1769–1832) újította fel. Ez az elképzelés megváltozott formában (kisbolygók becsapódása stb.) máig rendszeresen felüti fejét.
=== Plutonizmus vagy neptunizmus? ===
 
A 18. század tudományos vitáinak alapkérdése az volt, hogy mi is a földtani folyamatokat okozó, működtető alapvető erő? A [[plutonisták]], mint [[James Hutton]] és nyomában [[Alexander von Humboldt]] (1769–1859) szerint ez az erő a tűz, a földkéreg mélyén elhelyezkedő magma a [[neptunisták]], mint például [[Abraham Gottlob Werner]] (1749–1817) szerint a víz.
 
=== Teremtés vagy evolúció? ===
=== Fixizmus vagy mobilizmus? ===
 
Miután bizonyították, hogy a földkéreg (pontosabban: a [[litoszféra]] egyes darabjai egymáshoz képest mozognak, a földtan alapkérdésévé az vált, hogy milyen is e mozgások alapvető jellege? A két nézetrendszer képviselőit „fixistáknak”, illetve „mobilistáknak” nevezték: a fixisták álláspontjának lényege az volt, hogy a kéregdarabok többé-kevésbé állandó (fix) helyen vannak, és az uralkodó mozgásirány a vertikális: nagy kőzetblokkok időnként lesüllyednek, illetve kiemelkednek. A horizontális elmozdulások ezekből függőleges elmozdulásokból származtathatók, és ezért jelentőségük másodlagos a hegységek felgyűrődését az úgynevezett [[geoszinklinális]]-elmélettel magyarázták. A mobilisták éppen ellenkezőleg: a vízszintes elmozdulások szerepét vélték meghatározónak.
 
A 20. század közepéig a fixisták voltak meghatározó többségben. Elképzeléseikre az első komolyabb csapást [[Alfred Wegener]] (1880–1930) német meteorológus mérte, amikor kidolgozta a [[kontinensvándorlás]] elméletét ezt azonban a szakma nagy többsége nem fogadta el. A lemezmozgások okait és folyamatát [[Harry Hess]] (1906–1969) foglalta össze. A [[lemeztektonika]] elmélete a litoszféralemezek vándorlásával egységes alapon magyarázza a kontinensek, óceánok és hegyláncok keletkezését, a [[földrengés]]eket, a vulkanizmust és egy sor más, korábban a többihez csak áttételesen kapcsolódónak vélt folyamatot.
 
=== Milyen idős a Föld? ===
1841-ben [[John Phillips (geológus)|John Phillips]] (1800–1874) már azt javasolta, hogy földtörténetet az ősi állatvilág fejlettsége alapján tagolják, és ehhez megalkotta a [[paleozoikum]]-[[mezozoikum]]-[[kainozoikum]] fogalomrendszerét.
 
A földtani képződmények abszolút korának meghatározására 1905-ben [[Ernest Rutherford]] angol fizikus javasolt használható eljárást, miután felismerte, hogy az atommagok radioaktív bomlásából (a kiinduló [[izotóp]]ok és a bomlástermékek arányából) következtethetünk arra, milyen régen keletkeztek az egyes kőzetek. Az ehhez szükséges érzékeny anyagvizsgáló műszert, a [[tömegspektrométer]]t [[Francis William Ashton]] alkotta meg 1919-ben Rutherford 1908-ban, Ashton 1922-ben [[Nobel-díj]]at kapott.
 
Az egységes földtudományból a 20. század első felében alakultak ki annak napjainkban is művelt résztudományai a bevezetőben lesoroltakon kívül:
* [[rétegtan]],
* [[kőzettan]],
== Rokon tudományai, határterületei ==
 
A Föld külső szféráinak jelenlegi természeti jelenségeit a [[természeti földrajz]] vizsgálja a geológia és a természeti földrajz határterülete az [[általános földtan]].
 
A kozmikus testek kialakulásának és fejlődésének tudománya a [[planetológia]] a földtannak a Föld múltját tanulmányozó ágazata a [[történeti földtan]].
 
A Föld jelenlegi élővilágát a [[biológia]] tanulmányozza, az élővilág fejlődésének szabályszerűségeit tudományosan az [[evolúcióelmélet]] írja le. A Föld élővilágának múltját, kialakulását a [[paleontológia]] vizsgálja.
 
* [[Molnár Béla (geológus)|Molnár Béla]]: A Föld és az élet fejlődése. Harmadik, átdolgozott kiadás. Tankönyvkiadó, Budapest, 1990. 360 old. ISBN 963-18-2877-8
* [[Hartai Éva]], 2003: A változó Föld. Miskolci Egyetemi Kiadó Well-PRess Kiadó. ISBN 963-661-581-0
* [[Mátyás Ernő]], 2004: Geológia. Hetedik kiadás. ISBN 963 2143647
* [[Haas János (geológus)|Haas János]] (szerk.), 2010: A múlt ösvényein. Szemelvények Magyarország földjének történetéből. [[Magyarhoni Földtani Társulat]], Budapest, 2010. ISBN 978-963-8221-42-1