„Stockton–Darlington-vasútvonal” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
a (Bot: 11 interwiki link migrálva a Wikidata d:q375044 adatába)
[[George Stephenson]] [[1822]]-ben meggyőzte az északkelet-angliai [[Darlington]] és [[Stockton]] környékének bányatulajdonosait, akik vasutat akartak építeni a szén szállítására, hogy az általa tervezett gép nagyobb teher szállítására alkalmas, mint a lóvasút. A [[Angol parlament|parlament]] által nehezen elfogadott törvény személyek szállítását is lehetővé tette a 40 kilométeres, jelentéktelen szárnyvonalon, ahol a világ első vasúti hídja is megépült. A sínek [[nyomtáv]]ja 4 láb és 8,5 hüvelyk, azaz 1435 mm volt, ez a mai normál nyomtáv.
 
A vonal hivatalos megnyitására [[1825]]. [[szeptember 27.|szeptember 27-én]] került sor, Stephenson Locomotion nevű gőzmozdonya 3833 kocsit vontatott (a mozdony után öt vagon következett szénnel, egy liszttel megrakva, a következő kocsiban 600a vasút tulajdonosai, igazgatói, földmérők, mérnökök kaptak helyet, ezt 20, utasok számára átalakított szenes vagon, majd legvégül hat szénnel megrakott utastkocsi szállítottkövette) helyenként óránként 24 kilométeres sebességgel. A szárazföldi közlekedés történetében most először fordult elő, hogy az ember a lónál gyorsabban utazott. [[1830]]-ban megnyitották a [[Liverpool]]–[[Manchester]] vasútvonalat és a vasparipa elindult világhódító útjára. Hamarosan [[Amerikai Egyesült Államok|Amerikában]] és [[Európa|Európában]] is gőzerővel kezdtek vasutat építeni, megkezdődött a vasút korszaka.
 
== Irodalom ==