„Alekszandr Iljics Jegorov” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló |
Nincs szerkesztési összefoglaló |
||
21. sor:
}}
'''Alekszandr Iljics Jegorov''' ({{oroszul|Алекса́ндр Ильи́ч Его́ров}}, [[1893]]. [[október 25.]] – [[1939]]. [[február 23.]]) orosz katona, a Szovjetunió első öt kinevezett marsalljának egyike volt. 1901-től szolgált a cári hadseregben mint önkéntes, és 1917-re alezredesi rendfokozatot is elért. Harcolt az [[első világháború]]ban, és hat kitüntetést szerzett és ötször sebesült meg. A cári rendszer bukása után ezrede katonatanácsának tagja lett, és az [[eszer]] frakciót vezette, ám egyre inkább sodródott a [[Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt|bolsevik]]ok felé. Az [[1917-es októberi orosz forradalom]] után 14 eszer bajtársával együtt az 1. hadsereg végrehajtó bizottságának tagja lett, majd ezredessé léptették elő. Ezután harcolt az [[orosz polgárháború]]ban, majd a [[lengyel–szovjet háború]]ban volt a Délnyugati Front parancsnoka, és ezekből az időkből származott komoly ellentéte [[Mihail Nyikolajevics Tuhacsevszkij|Tuhacsevszkij]] marsallal.
Ezekben az időkben [[Joszif Visszarionovics Sztálin|Sztálin]] közvetlen munkatársa volt, aki a front haditanácsának volt a tagja, így gyakran aludtak egy fedél alatt. A polgárháború után azonban nem belőle, hanem [[Szemjon Mihajlovics Bugyonnij|Bugyonnijból]] és [[Kliment Jefremovics Vorosilov|Vorosilovból]] csinált hőst a propaganda, amit igen nehezményezett. [[1935]]-ben marsallá léptették elő, majd Tuhacsevszkij 1937-es halála után átvette helyét a honvédelmi népbiztos helyetteseként. Azonban egy alkalommal iszogatás közben azzal vádolta Sztálint, hogy kisajátítja érdemeit, amiért 1938 márciusában letartóztatták, börtönbe zárták, és megkínozták. Ekkor bevallotta, hogy részt vett a hadsereg „trockista-fasiszta összeesküvésében”, és [[1939]]. [[február 23.|február 23-án]] agyonlőtték.
47 ⟶ 45 sor:
Az [[orosz polgárháború]] elején a [[Munkás-paraszt Vörös Hadsereg|Vörös Hadsereg]]re mért vereségeket egy sor hibára vezette vissza, amelyekre megoldási javaslatokat is tett, így például a [[statárium]] kihirdetését vagy egy egységes vezérkar létrehozásának ötletét. Nyár végén már a frontra szándékozott menni, így augusztus végén kinevezték a 9. hadsereg élére. Itt hozzálátott, hogy a többnyire irreguláris csapatokból ütőképes erőt szervezzen, azonban október végén megbetegedett, és december végéig kórházban tartották. Felépülése után a [[Volgográd|caricini]] 10. hadsereg vezetését vette át [[Kliment Jefremovics Vorosilov|Vorosilovtól]], majd részt vett a város körüli ostromzár feltörésében. 1919 májusában megsebesült a harcokban, és csak július 9-én tért vissza a szolgálatba, amikor kinevezték a 14. hadsereg élére, amely [[Anton Ivanovics Gyenyikin|Gyengyikin]] fehér erőivel állt szemben.<ref>{{Opcit|n=William J. Spahr|o=76–79}}</ref>
[[Szergej Szergejevics Kamenyev|Szergej Kamenyev]] új főparancsnok augusztus 15-i ellentámadási kísérlete azonban kudarcba fulladt, ugyanis a jobbszárnyon haladó 13. és 14. hadsereget megakadályozták az egyesülésben a fehérek. Ezután az egész offenzíva megtorpant, majd több helyen visszavonulásokra került sor, és [[Kurszk (város)|Kurszk]] is elesett. Jegorov szeptember 26-án katasztrofálisnak értékelte a helyzetet. A vereség miatt a frontot kettéosztották, a balszárnyból létrejött a Délkeleti Front, míg a korábbi jobbszárny alkotta most már a Déli Frontot. A front {{szám|112500}} katonát és {{szám|17500}} lovast számlált október 12-én. Frontparancsnokká Jegorovot nevezték ki, mellé pedig [[Joszif Visszarionovics Sztálin|Sztálint]] helyezték a a Forradalmi Katonai Tanács tagjaként, így ő ellenőrizte Jegorov ténykedéseit, és ellenjegyezte parancsait. Sztálin dolgozta ki a déli támadás új tervét, habár életrajzában Jegorov ezt magának tulajdonította. A 13. és 14. hadsereget azonban az összpontosítás befejezése előtt támadásba küldte, így azok súlyos veszteséget szenvedtek. Ennek ellenére szeptember 20-án visszafoglalták [[Orjol]]t.<ref>{{Opcit|n=William J. Spahr|o=79–82}}</ref>
Október végén került sor új támadásra, amely már komoly sikerekkel járt. Október 24-én [[Szemjon Mihajlovics Bugyonnij|Bugyonnij]] erőivel együttműködve elfoglalták [[Voronyezs]]t, majd november 16-án az attól 100 kilométerre nyugatra lévő vasútállomást. Ez lehetőséget nyújtott Gyenyikin erőinek kettévágására. Az év végére a fehérek itteni erői széthullóban voltak, miközben Bugyonnij 1. lovashadserege és a Déli Front folyamatosan nyomult előre. Január 10-én elfoglalták [[Taganrog]]ot és [[Rosztov-na-Donu|Rosztov]]ot, amely a fehér erők széthullásához vezetett. Az egységet Délnyugati Fronttá nevezték át, és feladatul kapta a maradék [[odessza]]i fehér erők felszámolását, amelyet februárra hajtott végre, egyúttal a [[Dnyeper]] egész nyugati partját megtisztítva a fehérektől.<ref>{{Opcit|n=William J. Spahr|o=82–85}}</ref>
| |||