„Őszinteség” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Javítás, fogalmi félremagyarázás helyett!
a Visszaállítottam a lap korábbi változatát: 62.201.78.210 (vita) szerkesztéséről Legobot szerkesztésére
1. sor:
{{wikiszótár|őszinteség}}
Az '''őszinteség''' egy elképzelés szerint az [[Igazság (filozófia)|igazsággal]] mint értékkel összefüggő, azzal összhangban álló, cselekvésben és kommunikációban kifejezésre kerülő [[emberi tulajdonság]]. Ide sorolható minden, ennek a feltételnek megfelelő emberi megnyilvánulás – a hallgatás épp úgy, mint a beszéd. Valójában azonban az őszinteség egy lelkiállapot, az ember valódi szándékainak tükre. Szavaink pontosan közvetítik elképzeléseinket, mondataink ugyanakkor érzéseinket sugározzák. Az őszinteség harmónia a külvilág felé leadott jelzéseink és ki nem nyilvánított érzelmeink között.
 
Egyszerűen megfogalmazva az őszinteség annyit tesz, hogy mindent úgy adunk elő, ahogyan azt valóban hisszük is. Saját vágyaink, indítékaink és belső valóságunk önmagunkkal szembeni őszinte elismerése (lásd még: [[önámítás]]) éppúgy ide tartozik, ahogy a másokkal szemben tanúsított őszinteség is.