„Francis Willughby” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
49. sor:
Cambridge-ben John Ray tanítványa volt. Anglia nyugati partján 1662-ben közösen tanulmányozták a madarak párzási szokásait. 1663-66 között együtt utaztak [[Európa|Európába]], hogy a mai [[Hollandia]], [[Németország]], [[Svájc]] és [[Olaszország]] területét tanulmányozzák. [[Nápoly]]ban külön váltak és Willughby [[Spanyolország]]on keresztül hazatért. Angliába történő visszaérkezése után tervet készített azért, hogy a tapasztaltakat hogyan fogja publikálni. Szerencsétlenségére [[mellhártyagyulladás]]t kapott és belehalt a betegségbe. Az általa megkezdett ''Ornithologia libri tres'' latin nyelvű kiadványt 1676-ban Ray publikálta, mely két évvel később angolul is megjelent. Ezt a művet tekintik az ornitológia tudományos alapjának, hiszen ebben a fizikai tulajdonságaik alapján besorolták és rendszerezték a madárfajokat.
 
Willughby és Ray voltak az elsők, akik megcáfolták [[Arisztotelész]] addig elfogadott állítását, miszerint a [[Fecskefélék|fecskék]] télen hibernálódnak. Ezzel szemben ők azt állapították meg, hogy ezek a madarak vándorolnak és délebbre [[Egyiptom]]ba, [[Etiópia|Etiópiába]] húzódnak a hideg elől. Ray publikálta Willughby másik jelentős művét a [[halak]]ról szóló ''De Historia piscium''-ot 1686-ban.
 
== Játékok könyve ==