„II. Menelik etióp császár” változatai közötti eltérés

a
jócselekedet -> jó cselekedet, OH 871.
a (jócselekedet -> jó cselekedet, OH 871.)
1895 nyarára az olaszok belátták, hogy sem diplomáciai úton, sem hamis fondorlatokkal nem képesek további etióp területeket bekebelezni, miáltal csak a katonai „megoldás” maradt. A haditerv első részében a Marab folyó átlépése és Adigrat elfoglalása szerepelt. Menelik a veszély hírére [[1895]]. [[szeptember 17.|szeptember 17-én]] kelt hadiparancsa hamarosan 100.000 főnyi hadsereget szólított hadba, amelynek élén haladéktalanul Tigrébe sietett. Ez az etióp hadsereg már a nemzeti egység vitathatatlan jeleit mutatta: szinte nem volt a birodalomnak olyan szeglete, amelyből ne érkeztek volna egységek a hadseregbe, beleértve az alig pár évvel azelőtt meghódított részeket is. Az etióp hadsereg azonban igen rosszul állt fegyverzet terén. Modern lőfegyverei szinte csak Menelik és rasz Mangasa csapatainak voltak, ott is kis mennyiségben. Menelik a hadjárat előtt fegyvervásárlási tárgyalásokba kezdett az Osztrák–Magyar Monarchiával és Németországgal, de ezek később olasz nyomásra visszakoztak. A háború előtt így csak Franciaországból érkezett némi utánpótlás.
Az első összecsapás még [[1895]]. [[december 7.|december 7-én]] történt az Amba Alagi hegy lábánál: ez volt az olaszok által addigra elért legdélebbi pont. Toselli őrnagy előörsét fitaurari Gabajjahu támadta meg, és szórta szét, miközben rasz Makonnen már béketárgyalásokat szeretett volna folytatni. Az olaszok azonban időközben megerősítették Makallé erődjét, ahová Toselli csapatainak túlélői is menekültek. Az etióp hadsereg körülvette a várost, és szabályosan kiéheztette a bentlévőket, akik leginkább víznek voltak híján. Az olaszok rákényszerültek a tárgyalásokra, melyek során Menelik –, hogy bebizonyítsa őszinte békevágyát – szabad eltávozást biztosított a Makalléban rekedt olaszoknak, sőt még teherhordó állatokat is a rendelkezésükre bocsátott. E nemes gesztusról írta Magyarországon a Vasárnapi Ujság [[1896]]. [[március 22.|március 22-i]] száma, hogy „Menelik s általában az abessziniaiak még egészen a középkori lovagias gondokodásmódnak hódolnak, s ebben a háborúban is sokszor tanusítottak nemes érzelmeket a legyőzött ellennel szemben”.
Az európai harcmodorhoz (és erkölcsökhöz) szokott olasz hadvezetést azonban nem hatotta meg a keresztényi jócselekedetjó cselekedet, és továbbra is elfogadhatatlan békefeltételekkel álltak elő. Meneliknek azonban nem volt ideje alkudozásra, mert hatalmas hadseregében időközben ellátási nehézségek merültek fel. Az olaszok főparancsnoka, Oreste Baratieri tábornok, hibásan értelmezve az aduai etióp táborban észlelhető nyugtalanságot, a támadás mellett döntött.
Az aduai csata [[1896]]. [[február 29.|február 29-én]] éjjel indult meg, amikor az olasz hadsereg három oszlopban vonult az etióp tábor ellen. Az éjszakai időpont ellenére sem sikerült meglepni az etiópokat, akik közül sokan nem értettek egyet Menelik makalléi nemeslelkűségével, és vérszomjasan várták az összecsapást. Az etióp hadsereg parancsnokai között ott találjuk [[Mikael vollói király|rasz Mikaélt]] (Volló), rasz Makonnent (Harar), rasz Mangasát (Tigré) és Takla-Hájmánót négust (Godzsam). Az olasz csapatokat Baratieri mellett Vittorio Dabormida, Giuseppe Arimondi és Matteo Albertone tábornokok vezették. Általános vélekedés, hogy hiba volt Baratieri részéről három részre osztani az olasz csapatokat, mert ezzel az egyes seregrészek elvesztették a modern fegyvereik által nyert előnyüket. A csata során az etiópok hamar bekerítették Albertonét, akinek felmentésére Dabormidának a jobb szárnyról a balra kellett átvonulnia. Az olasz [[csatarend|hadrend]] és haditerv ezzel teljesen felborult, következésképp az etiópok lassú, de biztos győzelmet arattak: az utolsó puskalövések március 1-jén délben dördültek el.
Az aduai csata jelentőségét nem szabad sem alá-, sem túlbecsülni. Kétségtelen, hogy feketék győzelme volt a fehérek felett, bár Európa éppen ennek kapcsán „fedezte fel”, hogy az etiópok nem is „négerek”: a fehér felsőbbrendűség képtelen lett volna szembesülni azzal, hogy vereséget szenved egy „fekete” hadseregtől. Mint a Vasárnapi Ujság már idézett cikke írja, „az az elterjedt vélemény, hogy az abessziniaiak még egészen vadak, teljesen hibás”.
117 228

szerkesztés