Főmenü megnyitása

Módosítások

Gyermekkor
A divathullámokat figyelmesen követő McLaren az 1970-es években észrevette, hogy a fiatal generáció teljesen új stílusra van kiéhezve. Ezen az észlelésen alapul a punk mozgalom kezdeményezése, melyhez barátnőjével, [[Vivienne Westwood]]-dal közösen vezetett a Chelsea-i SEX butik szolgáltatott ruhákat és kiegészítőket. Az 1973-ban feloszlás előtt álló amerikai [[New York Dolls]] együttes utolsó fellépéseire McLaren tervezte a kosztümöket és a díszeletek egy részét. Ezután a [[Sex Pistols]] menedzselése következett, ahová a nihilista frontembert, [[Johnny Rotten]]t szerződtette.
Az ellenmondásos kislemez, mely a királynő uralkodásának évfordulóján jelent meg, jellemző McLaren megbotránkoztató taktikájára "[[God Save the Queen (Sex Pistols-dal)|God Save the Queen]]". A promóciós csónakút végén a Parlament előtti letartóztatása további hírnevet is szerzett neki.
 
McLaren szólistaként is fellépett, kezdetben a [[hip hop]] és a [[világzene]] népszerűsítőjeként, majd később a [[funk]], a [[diszkó]]zene, a tánc-divat valamint az opera és a kortárs elektronikus zenei formák változatos összeelegyítésével vonta magára a figyelmet.
 
Élete utolsó éveit Párizsban és New York-ban töltötte. Hashártya-áttétes rákban halt meg egy svájci kórházban.
 
Arra a vádra, hogy olcsó piaci trükkökkel népszerűsíti a kultúrát, azt válaszolta, hogy reméli ez a vád igaznak bizonyul.
 
 
==Gyermekkor==
 
Malcolm McLaren Pete McLaren, a skót mérnök, és Emily Isaacs gyermekeként született, a II. világháború utáni Észak-Londonban. Két éves korában apja elhagyta a családot és a gyereket anyai nagyanyja, Rose Corre Isaacs, a korábban gazdag portugál szefárd [[zsidó]] gyémántkereskedők lánya nevelte fel a Stoke Newington negyedben. Ezekről az időkről McLaren így mesélt [[Andrew Denton]]nak az Enough Rope c. műsorban: "a nagymamám mindig azt mondta : Rossznak lenni jó ... jónak lenni egyszerűen unalmas" <ref name=Denton>{{cite interview | last = McLaren | first = Malcolm | interviewer = Andrew Denton | title = Enough Rope | url = http://www.abc.net.au/tv/enoughrope/transcripts/s1681181.htm | format = Transcript; Audio | program = [[ABC Television]] | city = Sydney | date = 10 July 2006 | accessdate =8 April 2010 }}</ref>.
 
McLaren hat éves korában, anyja férjhez ment Martin Levi-hez, egy textilkereskedő vállalkozóhoz, akivel közösen egy női ruházati vállalkozást működtettek londoni East End-en.
 
McLaren tinedzser korában már elhagyta otthonát, és miután egy sor munkát kipróbált (volt pl. borkóstoló is), több művészeti főiskola padját is koptatta mielőtt 1971-ben végleg búcsút mondott az oktatási intézményeknek.
 
A késő 60-as években McLarent a [[Szituacionista Internacionálé]] (Situationist International) mozgalom vonzott, különösen is annak az [[Egyesült Királyság]]ban népszerű u.n. [[King Mob]] ága. Ez a mozgalom az abszurd és provokatív akciók segítségével akarta a társadalmi változást elősegíteni. 1968-ban McLaren sikertelenül megpróbált Párizsba utazni, hogy ott csatlakozhasson a [[1968 májusi események Franciaországban |tüntetésekhez ]] is. Ehelyett egy diáktársával, [[Jamie Reid]]del részt vettek a Croydon Művészeti Iskola megszállásában. McLaren később a mozgalom néhány elemét a pop és rock csoportjai promóciójánál is felhasználta <ref>Sex Pistols: the inside story
By Fred Vermorel, Judy Vermorel&nbsp;– From Situationism to Punk, pp220-224 [http://books.google.co.uk/books?id=TO4zX3IndmoC&printsec=frontcover#v=onepage&q&f=false]</ref>.
 
 
==New York Dolls, Vivienne Westwood és SEX==
==Sex Pistols==
407

szerkesztés