„Benjamin Britten” változatai közötti eltérés

Britten a színpadnak és a koncertteremnek komponált elsősorban, de írt zenét templomok számára is. 1959-ben megírta ''Missa Brevis in D'' című darabját, búcsúajándékul a [[Westminster]]-székesegyház nyugalomba vonuló orgonistájának. Valamivel később (1961-ben) Britten komponált egy ''Jubilate Deó''t is, a [[windsor]]i Szent György-kápolna számára, [[Fülöp edinburgh-i herceg|Edinburgh hercegének]] kérésére. Az igazán nagy templomi megbízása azonban ezt követően érkezett, tudniillik már néhány éve szó volt [[Coventry]] új [[székesegyház]]ának felépítéséről. A város középkori katedrálisát a háború alatt lebombázták,<ref>Coventry városát a [[második világháború]]ban a németek rommá bombázták, így a 14. századi katedrálist is. Ennek romjait örök mementóul meghagyták, és mellette építették fel a modern, új székesegyházat.</ref> az újat Sir [[Basil Spence]] tervezte. Amikor az új katedrális építése a befejezéséhez közeledett, úgy határoztak, hogy avatását egy különleges művészeti fesztivállal kötik össze. Erre az alkalomra sok új műalkotás kellett, köztük egy nagyszabású [[oratórium]] is, amire Britten kapott megbízást. Britten egy grandiózus mű megírásán gondolkodott, amellyel állást akart foglalni a háború szörnyűségei ellen. [[Wilfred Owen]] ''Strange Meeting'' című versét választotta új műve alapjául. A ''War Requiem (Háborús rekviem)'' bemutatója a coventry-icoventryi Szent Mihály -székesegyházban volt 1962. május 30-án. A kórust és a nagyzenekart [[Meredith Davies]] vezényelte, a kamarazenekart Britten. A mű mély benyomást tett akkor is és később is, amikor a londoni [[Westminsteri apátság]]ban szólalt meg 1962. december 6-án. A következő év végéig több mint egy tucat külföldi városban előadták, köztük [[Berlin]]ben, [[Boston]]ban, Párizsban, [[Perugia|Perugiában]] és [[Prága|Prágában]]. A mű sikerét az is bizonyítja, hogy egy év alatt több mint {{szám|200000}} lemezfelvételt adtak el belőle.<ref name="Britten:Biography" /><ref name="hodgson22"/><ref name="White78-83">{{cite book|last=White|title=Benjamin Britten és operái|pages=78-80}}</ref>