„Anne Parr” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló
Nincs szerkesztési összefoglaló
28. sor:
Anna 1543-tól kezdve nővére, Parr Katalin királyné mellett szolgált mint annak főudvarhölgye. Mivel idősebb korában VIII. Henrik már mindenhol ellenséget látott maga körül, kis híján perbe fogta hatodik feleségét is, mivel a királyné rosszakarói megsúgták a királynak, hogy az asszony titokban a protestáns hitet követi. Ekkor nővérével együtt Anna is nagyon megrémült, hogy Henrik esetleg kivégezteti őket eretnekség vádjával, s ezért óvatosságra intette Katalint, aki ezután már nagyon vigyázott arra, hogy mit mond, s főleg, hogy kinek a jelenlétében. Ezt követően a királynénak jól megválogatott szavaival sikerült eloszlatnia Henrik kételyeit felesége vallási nézeteivel kapcsolatban. Amikor hosszú betegeskedés után, 1547-ben Henrik végre meghalt, mindkét nővér fellélegezhetett. Annát igen érzékenyen érintette, amikor VIII. Henrik eretnekség vádjával kivégeztette a protestáns hitű Anne Askew-t, 1546. július 16-án. Stephen Gardiner katolikus püspök, Richard Rich-csel és Thomas Wriothesley-vel közösen arról faggatta a kínvallatás során Anne Askew-t, hogy a királyné udvarhölgyei közül kik vádolhatóak eretnekséggel, a püspök ugyanis gyanakodott egyes hölgyekre (Parr Anna, Katherine Willoughby, Anne Stanhope és Anne Calthorpe).
 
VIII. Henrik halála után az özvegy királyné udvartartása Chelsea-be költözött át, ahová Anna és annak fia, Eduárd is követte az asszonyt. 1551. október 10-én Anna férje óriásit lépett felfelé a ranglétrán, ugyanis ő lett Cardiff 1. bárója.
 
Anna 1552. február 20-án, 36 esztendősen elhunyt, félárván hagyva három kiskorú gyermekét, s özvegyen hagyva férjét. Fia, Henrik ekkor csak 12 éves volt, míg Eduárd négy, Anna pedig kettő. Halála pillanatában Tudor Mária hercegnő, a későbbi I. Mária udvarhölgyeként szolgált. Annát 1552. február 28-án helyezték végső nyugalomra. Özvegye, az akkor 50 esztendős gróf újra megházasodott, felesége ezúttal a szintén özvegy, Anne Talbot (George Talbot-nak, Shrewsbury 4. grófjának hatodik leánya) lett. Anne Talbot féltestvére, Mary Talbot lett annak a Henry Percy-nek (Northumberland 6. grófja) a hitvese, aki korábban Boleyn Anna udvarlója volt. Anne Talbot 18 évig volt a gróf házastársa, ám közös gyermekük sajnos nem született. William Herbert 1570. március 17-én körülbelül 68 évesen távozott az élők sorából. Temetése 1570. április 18-án volt, s jelenleg is a Szent Pál Katedrálisban nyugszik, első felesége, Parr Anna oldalán.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/Anne_Parr