„Észak Dél ellen (regény)” változatai közötti eltérés

==Karakterek==
 
* James Burbank: Délen élő északi felfogású ember, korát megelőzve támogatta a rabszolgaság eltörlését. Alakjaiban a családszeretet, az együttműködés, és az egyenlő Amerikáért folytatott harca körvonalazódik meg. Hihetetlenül óvja a családját, nagyon higgadt ember. Neki köszönhetően a Camdless-Bay-i "rabszolgák" újra szabad emberek lettek. Ez az ötlet forradalmi volt annak idején, és így nyugodtan mondhatjuk, hogy egy zseniális gondolkodásmodúgondolkodásmódú ember.
 
* Ellenlábasa, a gaz Texar, jobban mondva Texar testvérek akik állandóan azon fáradoztak, hogy fenntartsák a rabszolgatartás erkölcstelen rendszerét. Hihetetlen hasonlóságuknak köszönhetően, szinte bármilyen büncselekménnyelbűncselekménnyel gyanyúsítottákgyanúsították, mindig tudott alibit igazolni. Hogy nehogy lelepleződjön, titkát még a híveinek sem árulta el, akik végig kitartottak amellett, hogy Texar ártatlan. Ezt a titkot csak Squambonak, a hűséges indiánnak árulta el, aki valamelyik szeminol törzsből származhatott, mivel az összes indián fortélyt elsajátította. Ennek megfelelően mindenhová, kis és gyors fatörzsből kivájt csónakkal, úgynevezett ''szkiffel'' járt.
 
* Burbankné, Burbank úr felesége ájult el mikor Zermah-t és a kis Dy-t elragadta Texar. A foglyok kimentésnek akciójában nem vett részt, James Burbank egyik támogatója Edward Caroll, a bátor északi, aki Jacksonville külvárosában élt, egy vidéki házban. Az ő lánya Alice Caroll vigyázott Burbanknéra míg fel nem épült.
 
* Gilbert Burbank, a szeretője Alice Caroll-nak. Ő szolgált a haditengerészetnél, és ebbőlezért lettis egykellett újabbfelelnie tárgyalásMr.Burbanknak. Ő és hű barátja Mars, akinek ugyancsak a Castle-<a class="ktg6us78hf8vdu7" href="javascript:void(0)">House</a> volt az otthona, elkísérte Gilbertet a katonaságban töltött időkben. Ők ketten Dupont tengernagy fregatjánfregattján hajóztak.
 
* Zermah a felesége Marsnak, és a kis Diana Burbank-kal együtt (akit otthon mindig úgy hívtak: a kis Dy), raboskodott a Washington-tó körüli mocsarakban. Texar másik búvóhelyén.
 
* Perry, a jószágigazgató, aki az egyetlen volt a birtokon, aki ellenezte a rabszolgatartás eltörlését. De ezt megértették. Mindig csak ezt hajtogatta: -Bizony, bizony... te is rá fogsz jönni arra, hogy rabszolgnak születtél...<ref>http://www.philippebedard.com/Jules_Verne_bibliographie.html|Jules Verne bibliográfiája francia nyelven</ref>
 
== Eszmevilága ==
 
108

szerkesztés