„1291-es szövetségi levél” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
→‎Tartalma: kieg. bírói hivatalhoz
23. sor:
 
=== 1309 körül ===
Sablonier szerint a legvalószínűbb, hogy az 1291-es szövetségi levél valójában 1309 körül, több különböző, korábban talán csak szóban kötött megállapodás összevonásának lejegyzésével jött létre. Nem zárja ki, hogy a megállapodások egy része 1291-ből származik. Érvelésében többek között a következő észrevételekkel támasztja alá a későbbi lejegyzés lehetőségét:
* A szöveg több, egymáshoz kevéssé kapcsolódó megegyezést (katonai segítségnyújtás, bírói hivatalok biztosítása a helyi elit számára, büntetési tételek) tartalmaz.
* Sem helyre, sem személyekre nem történik utalás.
* A latin nyelvű szöveg "meglehetősen kusza", már-már azt az érzést kelti, mintha német minta alapján fordították volna latinra. Emellett az írás számos tekintetben (például a használt rövidítésekben) elüt a kortárs dokumentumoktól.
* A középkorban és kora újkorban egyedül az 1315-ös morgarteni levélnek tulajdonítottak komolyabb jelentőséget, erről a levélről sehol sem történik említés. A morgarteni levél még indirekten sem utal egy korábbi szerződésre, pedig azt is Uri, Schwyz és Unterwalden kötötte. (Sablonier utóbbira azt a magyarázatot is elképzelhetőnek tartja, hogy az 1291-es felek között Unterwalden helyett Urseren szerepelt, ezért nem is volt szó szövetség megújításáról.)
 
=== Később ===