A '''lacikonyha''' szabad ég vagy sátor alatt működő –, olykor állandó, máskor alkalmi, gyakran piaci – kifőzőhely. Szélesebb értelemben szegényes, olcsó, alsóbb rendű vendéglő.
Nevének eredete a [[15. század]]ra nyúlik vissza. Állítólag aEgyesek [[II. Ulászló magyar király|Dobzse László]] nevével hozzák összefüggésbe. Állítólag a király annyira elszegényedett, hogy konyháját az utcai kifőzdékből látták el. Egyesek [[II. Ulászló magyar király|Dobzse László]] nevével hozzák összefüggésbe. Ennél azonban valószínűbb, hogy régebben a vidéki háztartásokban László-naptól (június 27.) kezdve kihelyezték a konyhát a házból a szabad ég alá. (Nyárikonyhanyárikonyha).
A korabeli, soknemzetiségű [[Pest]] minden szegényembereszegény embere a lacikonyhán találkozott, ha engedte ideje. A tudósítások szerint a [[magyarok]] főleg sült húst, a [[szlovákok]] kását, krumplilevest, a [[németek]] leginkább tésztát, a [[magyarcigányok|cigányok]] pedig pacalt fogyasztottak leginkább a tudósítások szerint. Az [[1850-es évek]]ben Pesten huszonhat lacikonyha működött, 16 [[kereszténység|keresztény]], 10 pedig [[zsidó vallás|zsidó]] tulajdonban. A zömük a Szénapiacon, vagy a Duna-parton volt.
A lacikonyhák világa gyakran jelenik meg a sajtóban, a szépirodalomban és a képzőművészetben is.
